Connect with us

Ez a nap

A DK feljelentést tesz választás rendjének megzavarása miatt

Megosztás

Az ellenzéki párt szerint ugyanis egy sajtónyilatkozat egyértelművé teszi, hogy a „Stop Soros kampány” a Fideszt erősítette közpénzen, megtévesztéssel.

Megosztás

Az ellenzéki párt szerint ugyanis egy sajtónyilatkozat egyértelművé teszi, hogy a „Stop Soros kampány” a Fideszt erősítette közpénzen, megtévesztéssel.

Vallomás az agymosó Soros-propagandáról

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján George Birnbaum, a Fidesz kampányát egykor segítő, már elhunyt Arthur Finkelstein üzlettársának Svájcban megjelent nyilatkozatára hivatkozott. Vallomásnak minősítette azt arról, hogyan építette fel a magyar kormány és a Fidesz a hazug, agymosó Soros-propagandát kampánycélokból.

A Fidesz sorozatos bűncselekményt követett el azzal, hogy a sorosozással, közpénzen befolyásolták a választás eredményét – hangoztatta Arató Gergely, aki szerint a leleplezés megerősíti az EBESZ választási megfigyelőinek megállapításait, amelyek szerint súlyos visszaélések történtek a választáson.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Birnbaum és Magyarország

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük