Connect with us

Sport

A Dunaújváros megvédte címét

Megosztás

Címét megvédve a Dunaújváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a keddi fináléban háromgólos hátrányból fordítva 7-6-ra legyőzte az UVSE együttesét.

A két legjobb hazai csapat összecsapásán gyorsan háromgólos előnybe került az UVSE, a címvédő dunaújvárosiak azonban a második negyed közepére kiegyenlítettek és innentől kezdve rendkívül izgalmassá vált a találkozó.

A zárófelvonásra egygólos dunaújvárosi vezetéssel fordultak a csapatok, Gurisatti Gréta akciógólja után pedig az UVSE-nek már “rohannia” kellett az eredmény után, Magyari Alda a kapuban azonban magabiztos volt és csak a szépítésre maradt ideje a fővárosiaknak.

Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője

„Nagy hátrányt szedtünk össze az elején, ami hidegzuhannyal ért fel. Nem számítottunk arra, hogy szinte kilátástalan helyzetbe kerülünk, de a második negyedben jó teljesítménnyel nyílttá tettük a meccset. Picit feljebb toltuk a védekezést, fordulékonyabb lett a játékunk, és bejött minden húzásunk.”

Faragó Kamilla, az UVSE játékosa (b) és a dunaújvárosi Szilágyi Dorottya a női vízilabda Magyar Kupa döntőjében játszott UVSE – Dunaújváros mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Benczur Márton, az UVSE vezetőedzője

Sajnálom, hogy nem éltünk az előnyünkkel, három nullról ezt a meccset simán meg kellett volna nyernünk. Ki kell elemeznünk, mi történt utána, de a Dunaújváros több gólt lőtt nálunk, jobban alkalmazkodott minden körülményhez, elismerésem nekik.”

BENU Női Magyar Kupa (Hajós Alfréd Sportuszoda)

Döntő:

Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – UVSE-Hunguest Hotels 7-6 (0-3, 4-1, 2-1, 1-1)
Gól: Garda 3, Szilágyi, Mahieu, Mucsi, Gurisatti 1-1, illetve Parkes, Keszthelyi 2-2, Szegedi, Faragó.

A 3. helyért:

BVSC-Zugló – FTC-Telekom 10-9 (4-2, 0-2, 2-3, 4-2)
Gól: Leimeter 3, Kele, Farkas T. 2-2, Mészáros, Alaksza, Gémes 1-1, illetve Tóth Csabai 3, Illés 2, Pőcze, Kövesdi, Kuna, Valentin 1-1.

Forrás: MTI/MVLSZ

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük