Szekszárd külterülete, a Decsi-dűlőn – ez a kiterjedt tanyavilág egyik belépőkapuja. Itt két világ találkozik egymással, a gazdagság, a fényűzés, és a nyomor, a kilátástalanság. A Magyar Hang egy olyan családot látogatott meg, akik valahogy megkapaszkodtak a nyomor peremén és balsorsuk ellenére még mindig tudnak mosolyogni.

A tenyérnyi konyhában szinte összeér a sparhelt, a hatalmas hűtőszekrény, az asztal és a kanapé – a köztük lévő résekbe bepréselődve lehet csak közlekedni. Házigazdák – Húsvéti József és felesége, Marika – ragyogóra pucolt poharakkal, ásványvízzel várták az újságírókat, ritka a vendég náluk. A férj vitte a szót a párja helyett is:

“Vácon születtem, Kóspallagon nőttem fel. Anyámnak nem kellettem, eldobott. Anyatej híján kecsketejen nevelt az apám és a nagyszüleim. Festő a szakmám, de tiszthelyettes is voltam a vasúton. Több helyen dolgoztam, igyekeztem kikapaszkodni, de a rendszerváltás nekem is betett, ahogy sokaknak. Mind rosszabb munkákkal kellett beérnem, a végén meg már csak közmunka jutott.”

Marikát hirdetés útján találta, szerelem volt, első látásra

Arra már nem emlékszik, mit írt negyven éve, ám elvei változatlanok: az asszony legyen megbízható, ne legyen részeges, országúti, börtönviselt, szeresse a gyerekeket, és lehessen vele beszélgetni. Marika még most, hatvanévesen is csinos. Biztatja férjét, beszéljen helyette is, mert neki az agyvérzés óta hiányosak az emlékei:

“Nem találtuk a helyünket. Mindig abban bíztunk, ha költözünk, hátha ott jobb lesz .Sose lett jobb, pedig nem vágytunk sokra, csak egy kis nyugalmat, biztonságot szerettünk volna.”

Aztán egyszer csak megfogták az isten lábát, legalábbis ezt hitték

Az Orosházához közeli Gádoros vonzó kisközség és a hirdetésben kínált ház gyönyörű volt. Száz négyzetméter, hét helyiség, konyha, fürdőszoba, ebédlő, kamra, gardrób – igazi luxus. 2010-ben költöztek be.

“Egy ideig abban a boldog tudatban éltünk, hogy egyszer az életben nekünk is lehet szerencsénk. De hamarosan könnyezni kezdett a fal, vizesedett a ház, fölázott derékig. A régi tulajdonos tudta ezt, mi meg nem vettük észre, mert kifestettek, úgy adták el. Szétrohadtak a szőnyegek, penészesek lettek a bútorok és minden, ami a szekrényekben volt. Akkor jöttünk rá, hogy átvertek minket, amikor köhögni, tüsszögni kezdtünk a penésztől.”/ …/ “Mi nem pereskedünk, nem vagyunk olyanok. Az örökségemért sem pereskedtem, pedig kisemmiztek, csupasz fenékkel indultam el a világba.”

Ezt a tanyát négy éve vették

A tanya szó amúgy nemigen illik rá, összetákolt viskó inkább, OSB-lapokkal, palalemezzel megfoltozva:

“Az ajtót és az ablakokat mi hoztuk rendbe, bekerítve sem volt, fejtetőig ért a gaz. A budi hátul van, nem ehhez voltunk mink szokva, de hát nincs abban semmi, kitakarítjuk szépen, oszt jónapot.”

A folytatásban: ezt  adták részletre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét