Sorting by

×

Most osztogat, jövőre meg majd tovább tud lopni tőlünk. Ennyire egyszerű a képlet pár hónappal a választás előtt

Végül is mit számít az az ezermilliárd, amit most a Mini szétszór annak reményében, hogy még egyszer megnyerje a választást? Most osztogat, jövőre meg majd tovább tud lopni tőlünk. Ennyire egyszerű a képlet pár hónappal a választás előtt. Rab László szŰrreál összefoglalója az 51-es hétről.

Infláció a káposztaágyásban

Pénz a rendőröknek, csöpögtetett fillérecskék a nyugdíjasoknak, jelzálogkamatfagyasztás pár hónapra, adóelengedés a diákoknak, egyes vállalkozóknak. A célé szentesíti az eszközt. Úgyse gondol bele senki abba, hogy a választások után régi jó Fidesztempó szerinti megszorítások lesznek. Most átterheli a bankokra a költségeket, azután majd a bankok szépen bevasalnak mindent a paraszttól. Mint mikor csökkentették a disznóhús áfáját. Miért is? Hogy szegény magya rembör több tarját ehessen. Aztán mi lett abból is. A magya rembör meghízott, megette az összes felsált, s a végén ráment a háza, gyereke jövője, miegymás.
Az infláció elviszi a nyugdíjemelést, de ezt nem lehet Lonci bácsiéknak elmagyarázni, el vannak foglalva a káposztaágyás migráncsoktól való őrzésével, nincs idejük és energiájuk számolgatni, forintárfolyamot méregetni. Van itt egy kis gond különben is a számokkal, azokra a magya rembör nem fogékony. Hisz vagy nem hisz? Ez dönti el a kérdést négyévenként. És ha hisz, akkor marad a Föld lapos, még ha lecsúszkálunk róla, akkor is. Észérvek itt már régen nincsenek.

Ha nem csórhat tovább

Az ég kék, a fű zöld, a lakájmédia hazudik, mondta a jobbikos Jakab az ünnep árnyékában. És ez már így is marad jövő áprilisig. Falucskai Ivett vagyok, elmondom önöknek három másodpercben, hogy mi a stájsz. Kérem, engedjék továbblopni a drága minielnök urat, ez jövőnk záloga. Ha nem csórhat többet, s nem tudja a családja és a családi haverok kezére játszani az országot, attól megbetegszik, rájön a szapora irgumburgum, és tele lesz az ország légtere apró kis barna pöttyekkel, nem akarhatják, drága pofitársaim, hogy nyakig szarfelhőben létezzünk. Jövök később, továbbnyomom a szerfelhőelhárítási propagandát, boldog karácsonyt mindenkinek.

Apropó karácsony. A szeretet ünnepén alkalmi misztériumjátékunkban „meglátogatta” a kisdedet három napkeleti bölcs. Kotonokat, ereszcsatornát és bírósági végrehajtási bizonylatokat hoztak ajándékba. Egész éjjel bégettek a birkák a jászol körül.

“Hoztunk volna aranyat is hat marékkal, mondta egyikük, de le kellett adnunk a sápot Felcsúton, aztán be kellett néznünk a Karamellába, csak illett otthagyni pár marékkal, végül nem maradt semmink se, ezért jöttünk üres kézzel. De a szívünk tele van szeretettel, fogadjátok tőlünk a semmit, azt viszont őszintén adjuk.”

Reggel volt, bejglihalmok közt ébredtem, előtte azt álmodtam, hogy bolyongok a sivatagban, messze az oázis, különben jól megvagyok, nagy bőrszákjaimban víz bugyborékol, ha nagy baj van, kortyolok egyet. Egyszercsak föltűnik a távolban egy zajos karaván, kék gatyában lépeget elől zsebredugott kézzel a főmüzli, mögötte népes had, ott egy dúsgazdag gázszerelő – itt, a sivatagban viszonylag kevés az ellopni való, de gyűjtik a homokot is szorgalmasan –, befektetők is szép számmal vannak, akik nem szeretik a versenyt, tévéelnökök, rádiószpíkerek, helyi kiskirályok lépegetnek sorban, amerre lépnek, csörög a homokban a pénz, díszes kösöntyűkben vannak, pompáznak piszkosul, de azért elcsigázottak, látom, mert egy dolog hiányzik az életükből: a víz.

Álom, álom, édes álom

Kérdik, merre lehet a kisded, hozzá igyekeznek, szeretnék vele együtt megváltani a világot, nem lenne jó, ha a nagy megváltásból kimaradnának, úgy képzelik ezt is, mint a bicikliútavatót, állnak sorban ollóval a kezükben és a szalagot taperolva, ők, csakis ők építették ezt az utat is, nekik tartozik köszönettel és hálával a nép.

– Hová lesz a séta, faszikáim? – kérdem a magam egyszerű sivatagi stílusában, és szóba elegyedünk. Kiderül, hogy mindenük megvan, már mindent összeloptak, ami egy kicsit megnehezíti a sivatagi menetet, az a víz, abból ugyanis eléggé keveset sikerült eddig összelopni, kicsit szomjúhoznak, legyek velük, adjam oda nekik a vizem felét, cserébe elengedik nekem az áramdíj felét, nem most kell befizetnem, jó lesz holnap is.

– Hogy lehet az, hogy pont vizetek nincs, amivel a szomjúhozót megitathatnátok? – kérdem, s közlöm, menjenek csak tovább nyugodtan, vízkészleteimet nem kótyavetyélhetem el senkiházi tolvajokra, kell a népnek, hogy felüdüljön.

– Ha nem adod magadtól, éppen elvehetjük erőszakkal is – mondta ekkor a gatyás. – Tudjuk, hogy Soros-ügynök vagy, megíratjuk rólad, hogy mérgezed a kutat, neked annyi, barátom, meg egy csatos bambi.
Már épp le akartak kaszabolni, amikor feltűnt az egyik dűne mögött egy felkötött kezű effendi, a mögötte felsorakozó harcosok azt kiabálták, hogy már ki! És így folytatták: már ki kellett volna régen verni őket az oázis környékéről, húzzanak a sivatagba, vigyék a bőrük alatt, amijük van, de tanulják meg, milyen az, amikor víz nélkül kell menetelni… amikor nem elég a befolyás és a hatalom.

Itt ébredtem föl. Izzadtságcsöppek gyöngyöztek a homlokomon, néztem a távolba, a szoba túlsó sarka felé, láttam, hogy elmennek, s közben csörög, zörög minden lépésük, amikor egyre bizonytalanabbul eltűnnek a sárga jövőhomályban. Nagyot kortyoltam az éjjeliszekrényre tett bögrémből, s meghallgattam az „effendi” inflációra vonatkozó üzenetét. Megértettem belőle, miért nem kell ezeknek már több vizet adni.
Ez volt az 51-es, jöjjön az 52-es. Ott majd szépen összefoglaljuk az évet. Az utolsó Fidesz-évet. Mert ott tornyosul, ott magasodik a Mini előtt a felejtés sivataga. Azon vagyunk, azon leszünk, hogy nekivágjon víz nélkül a nagy útnak.

Kapcsolódó

 

Most osztogat, jövőre meg majd tovább tud lopni tőlünk. Ennyire egyszerű a képlet pár hónappal a választás előtt

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.