Connect with us

Kerítésen innen

A feljelentgetők országában élünk, de bőven van rá kereslet

Megosztás

Most éppen a Nemzeti Média – és Hírközlési Hatóság vizsgálódik egy feljelentés alapján.

feljelent
Megosztás

Most éppen a Nemzeti Média – és Hírközlési Hatóság vizsgálódik egy feljelentés alapján. Ez az az intézmény az orbáni médiarendszerben, amit általában ráküldenek a hatalomnak nem tetsző újságokra, rádiókra, és ők az elvárt módon ki is nyírják rendre azokat. Lásd Klubrádió, Tilos rádió és a sort még hosszan lehetne folytatni: kisebb, nagyobb, olykor giga-büntetésekkel, frekvencia elvétellel.

Akár hiszi, akár nem!

Miközben lassan felmorzsolódik az ország, volt valaki, aki nézői bejelentést tett a hatóságnál miszerint a Prime csatornán futó Dr. Balthazar című sorozat szeptember 2-án vetített epizódjának előzetese szerinte:

„felkavaró jeleneteket tartalmazott”.

A médiatanács megállapította, hogy a Prime médiaszolgáltató a műsorszámot 15 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába sorolta és a magyar szabályoknak megfelelő időpontban, 21 óra után sugározta, de azt nem vette figyelembe, hogy egy adott műsorszámot beharangozó előzetes is kizárólag a műsorszám besorolása szerinti időpontban kerülhet adásba.

Itt a kurfli!

Mivel a Prime Romániában bejegyzett társaság, a román médiaszabályok vonatkoznak rá, ezért a médiatanács értesíti a román társhatóságot a felmerült jogsértésről, valamint továbbítja a vizsgálat eredményét és a hatóság álláspontját

– olvasható a közleményben.

TV után rádió

A médiatanács elemezte -nyugalom, nem a közrádió- a Tatabánya-Komárom-Esztergom körzetében fogható Forrás Rádió műsorait június 20-26. között, hogy lássa, a rádió műsorstruktúrája megfelel-e a hatósági szerződésében vállalt kötelezettségeknek. A vizsgálat megállapította, hogy a médiaszolgáltató a szerződésében meghatározottakhoz képest kevesebb hír- és közszolgálati műsort, valamint a helyi közéletet bemutató programot kínált a hallgatóinak. A hatóság ezért bírságot rótt ki a Forrás Rádió médiaszolgáltatójára – közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága.

Most már mindenki megnyugodhat, Magyaroroszágon minden a legnagyobb rendben halad „nem hátra”, és ha valaki mégis eltérne a megszabott iránytól, azonnal lecsap a törvény ökle.

Hajrá Magyarország!

Hajrá NMHH!

Kapcsolódó

Friss!

Szerző