Connect with us

Kerítésen innen

A feltétel nélküli kormányhűség diadala —  Fürjes Balázs újabb stalluma

nemzetikeresztények
Megosztás

Újabb szintet lépett Fürjes Balázs kormánybiztos már eddig is a NER csillagai között jegyzett karrierje. A szakember pályája jól példázza, milyen adakozó Orbán Viktor a vazallusaival. Fürjest a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztossá nevezte ki a kormány 2020. július 1. napjától 2022. június 30. napjáig.

Csak a Fidesz

Az 1971-es születésű Fürjes életútja egyenesen ível felfelé attól kezdve, hogy 1988-ban még gimnazistaként belépett a Fideszbe, és alapítótagja lett az egyik legelső gimnáziumi Fidesz csoportnak. Jelenlegi kinevezéséig színes, ám egyenes életút vezetett.

Nagyot ugorva az időbe:

– 2000-től a Papp László sport aréna újjáépítéséért , és az olimpiai pályázat előkészítéséért felelős kormánybiztos.

-2002-2010 a vállalti szférában talaja, ám pártját sem hagyja magára, hiszen 2005/6-ban  a Fidesz Polgári Kormányzás 2006 Budapest programjának igazgatója.

2011-től aztán meredeken tör az égbe karrierjének grafikai vonala:

2011 óta kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosaként dolgozom, 2015-17 között elnöke voltam a Budapest 2024 olimpiai pályázatnak és tagja a budapesti FINA vizes világbajnokság szervezési bizottságának.
2004 óta kuratóriumi tagja vagyok a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Közalapítványnak.
2018 májusában a Miniszterelnökségen Budapest-fejlesztési államtitkárnak neveztek ki.

-írja önéletrajzában Fürjes Balázs a kormany.hu-n

Ugyan azzal a szájjal hideget és meleget

Fürjes miközben folyamatosan a főváros és a kormány együttműködéséről papol, ott igyekszik lejáratni első számú tárgyalópartnerét, Karácsony Gergelyt, ahol csak tudja. És tudja, hiszen ő a kormányzati média fő sztárnyilatkozója.

Fürjes Balázs az egyik legravaszabb, legcinikusabb figurája a kormányzat körül keringő technokrata rétegnek

„Lehet, hogy elvettünk milliárdokat, de miért nem újította fel Karácsony addig a Lánchidat?” (Tíz év Tarlósi semmittevés után).

Az új megbízatás

  • a Budapest Főváros Önkormányzatát érintő ügyek tekintetében kapcsolatot tartson és rendszeresen egyeztessen Budapest Főváros Önkormányzatával;
  • támogassa a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a kormány tagjainak Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztései érdekében folytatott tevékenységét;
  • ellátja a kiemelt nemzetközi sportesemények megpályázásával és megrendezésével kapcsolatos kormányzati feladatokat;
  • irányítja az alábbi beruházások előkészítését, tervezését és megvalósítását.
  • Elkészíti többek között a 2030-ig tartó időszak kormányzati stratégiáját (ez a Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia), amely tartalmazza a megpályázandó kiemelt nemzetközi sportesemények felsorolását, valamint irányítja ennek végrehajtását.

Számos sportesemény hozzá tartozik, ezeket részletesen is felsorolja a Magyar Közlöny, ahogy tételesen rögzítik a Fürjes Balázshoz tartozó budapesti fejlesztéseket is:

  • a Budapest Istvánmező rehabilitációs programja keretében a Nemzeti Olimpiai Központ területfejlesztése, így különösen a Puskás Aréna és a környezetében multifunkciós,
  • nyilvános sport- és kulturális célú park kialakításához szükséges beruházás,
  • az új, több ezer fős budapesti konferencia-központ beruházás,
  • a Népliget, a városmajori, a csepeli, valamint az Óbudai-szigeten tervezett közparkok fejlesztési tervének elkészítése és a megújításukat szolgáló fejlesztési program,
  • a Gellért-hegyi sikló megépítését és a Gellért-hegyi közpark átfogó közterületi megújítását és szabadidős pihenőparkként történő fejlesztését célzó, Gellért-hegyi beruházások,
  • a Nemzeti Korcsolyázó Központ,
  • a Galvani utca – Illatos út vonalában megépítendő új, kötöttpályás közlekedéssel együtt
  • 2×3 forgalmi sávos Duna-híd („Új Duna-híd”) és a hozzá kapcsolódó Fehérvári út –
  • Gyömrői út közötti közlekedési hálózat fejlesztése,
  • a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetőségének javítása érdekében a repülőtérre vezető út fejlesztése,
  • a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont fejlesztése,
  • a Rubik-kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ („science center”),
  • a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program részét képező
    létesítményfejlesztési projektek, városfejlesztés és
    ehhez kapcsolódóan a Fudan Egyetem elhelyezéséhez szükséges épületegyüttes,
  • a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezésének biztosítása,
  • a Sorsok Háza – Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ,
  • további, külön kormányhatározatban meghatározott beruházások, illetve feladatok. (Magyar közlöny/ Infostart )

Fürjes Balázs, a magyar Hulk

A feladatsor elnézve különös tekintettel annak komoly viták kereszttüzében álló elemeit, mint például a Sorsok háza, szinte biztosak lehetünk benne, hogy Orbán Viktor a Marvel szuperhőseit is segítségül hívta új kinevezettje felkészítéséhez.

fürjes

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Fürediné Kiefer Edit

    2021.06.01 20:32 at 20:32

    Fürjes Balázst akkor ismertem meg,amikor elkezdte Karácsonyt ekézni úgy, hogy ő nem politikus. Szóvá tette, hogy Karácsony lement vidékre egy képviselő mellett korteskedni és magával vitte a Főváros zászlaját,Én akkor láttam először ezt az embert, de úgy hittem, hogy ez egy friss Fidesz karrierista, akinek nem kellene beleszólnia Karácsony politikai módszerébe, mert a végzettsége politológus, a másik pedig egy párt társelnöke, tehát ilyen minőségében volt értelme vidéken kampányolni, és helyes, hogy vitte a zászlót, mert bennünket, a fővárosiakat is képviselt,mint polgármester. Na, aztán a Lánchíd 6 milliárdos támogatásáról is kritikusan beszélt, hogy Karácsony csak sírni tud.Miért? Nem szabad kérni, követelni az állam által ígért 6 milliárdot? akkor az már sírás?Ahhoz képest, hogy Fürjes egy szakember, neki az egyeztetés a feladata, nem a politikai véleményezés a funkciója, de lássunk csodát, néhány hét múlva egyszer csak Orbán kijelöli Fürjest a jövő évi o.gyűlési képviselőnek. Lehet, hogy a törtetése megfelel a nagy vezérnek, és karrieristaként fűz hozzá reményeket Orbán.Én meg a jó Istenhez fordulok, mentsd meg Uram ezt az országot egy újabb karrieristától.Szűnjön meg a verbális háború e korábbi barátságos, szolidáris érzelmű országban.

  2. Fürediné Kiefer Edit

    2021.06.01 20:54 at 20:54

    A lényeg pedig az, hogy sikerült rátalálnom a Fürjes által bonyolított nagy beruházások statisztikájára, de a táblázatban nem volt feltüntetve a terv és tény szám, csak a kifizetett összeg. Volt nagy meglepetésem, mert 71-ben államvizsgáztam,építettünk Csepelen 8-10 emeletes házakat, mindig tervet nyújtottunk be támogatásra és a tényeknek azonos nagyságrendben kellett, lehetett elszámolni, úgy vették át a műszaki ellenőrök.Akkor a szakemberek norma rendszerben voltak elszámolva, idő teljesítmény volt minden szakmában, munkaügyi és népi ellenőrök évente ellen őriztek bennünket, vezetőket, nekünk is voltak műszaki ellenőreink, majd a kerületi tanács műszaki emberei, de a Főváros műszaki ellenőrei is rendszeresen ellenőriztek. Pont ezért lett feltűnő nekem, hogy ez a kormány a pénzügyi rendszerébe nem építette be az ellenőrzést és a Pót számlákat csak úgy ránézésre sorra kifizeti, nem ellenőrzi az önköltség elszámolást, pedig az mutat rá a túl árazásra, mely nagy profitot termel a tőkésnek.Miért lett Mészáros a leggazdagabb magyar rövid idő alatt? és a többi oligarchia? Ki ellenőrizte őket? Ha valamilyen visszaélés kiderült, akkor a nagy védő szellem, Polt Péter ráült a dokumentumokra és csendben pihennek az ügyiratok az asztal fiókban.Ezalatt a politika házasodott az üzlettel, és nálunk egy hibrid globális kapitalizmus lett, illiberális állammal,amire nem szavaztunk.,hiszen nem volt ez a program meghirdetve.Tanulság: józanul kell felülvizsgálni, de mielőbb a nagy beruházásokat, és a nagy profitot, ami szabálytalan meg kell adóztatni, mint extra jövedelmet. Fürjesnek szigorúan felül kellett volna bírálnia a többlet számlázásokat, ha most megtenné, abból ő is tanulna szakmailag,ezt várnám tőle, nem neki való a politizálás, ha a szakmai vonalon akar fejlődni.,mert a pénzügyi -gazdasági szakma egész embert kíván.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük