Kerítésen innen
A fenébe, már bennük sem lehet megbízni?
Iszonyú érzés, hogy nap, mint nap derül ki egy-egy újabb, eddig megbízható forrásról az, hogy hazudik. Teszi ezt jelen esetben teljesen feleslegesen a Mentő Szolgálat közösségi oldalának kezelője, akinek a feladata az lenne, hogy megtörtént esetekről tájékoztassa a nagyérdeműt, amitől az amúgy is ingatag lábon álló közbizalom picit erősödne. Erre tessék!
A hurráoptimista poszt
A minap jelent meg a minden napra legalább egy pazar életmentést „megzenésítő” közösségi oldalon az alábbi bejegyzés, ami első látásra megsüvegelendő, bár a dolgukat végezték szerencsére sikerrel:
„ÉLETET MENTETT A KISKŐRÖSI ÜGYELET❗️ Hétfőn egy 50 év körüli férfi mellkasi panaszai miatt akart bemenni a kiskőrösi ügyeletre, így kocsiba ült, azonban éppen hogy az ügyelet épületéhez ért, hirtelen rosszul lett, a kormányra borult és egy falnak csapódott. Az ügyeleten szolgálatot teljesítő háziorvos és mentőtiszt bajtársunk meghallották a csattanást és azonnal a beteg segítségére siettek. Megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett, ezért azonnal újraélesztésben kezdtek, miközben a mentőket is értesítették. Az időben megkezdett mellkasi nyomások és a szakszerű segítségnyújtás végül rövid időn belül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!”
A hozzászólásokból….
Beleolvasva a poszt alatti kommentekbe, az alábbi 3 bejegyzésre lettünk figyelmesek:
A következő:
…és végül:
További reakciók:
„Olyan sokszor jövök az oldalra és olvasom az örömhírt, de ha ez a történet hazugság és a valóság kiábrándító, a többiből mennyi volt az igaz?”
” Hát ezen nevetek !!! Az orvosi ügyelet MENTŐT hívott !!! Köszönjük az országunk királyának vezetőjének !!!! Ha jól értem az ügyeleten nem orvosok vannak ! Na ja a jó orvosok már mind elhúztak külföldre. Amúgy jobbulást kívánok és nagyon sajnálom az esetet. Az ügyeletnek külön gratulálok gratulálok a telefon híváshoz”
Szerző
Friss
- Mit rejt a „háziorvosi ügyelet-szerencsevadász magánszolgáltatók-megzserolt önkormányzat” háromszög?
- Horoszkóp 2025 – Vess egy pillantás a jövő függönye mögé
- Még élek. Köszönöm!
- Nagy Ervin: Rogán meg Kubatov minden reggel úgy kel, hogy ma húsz embert be kell építeni a Tisza Pártba
- Orbán -a „vidéki srác”- a kisegítő portást küldte volna az OECD korrupcióellenes munkacsoportjával tárgyalni?
- Buliturizmus – Prága már elesett
- Kormányzati kapkodás – Konzultáljunk, Béláim
- Bosnyák-magyar, nem kellett csalódnunk Szoboszlaiba – Duplázott a kapitány
- Vidnyánszky-bemutató a Nemzetiben: „…ez a darab végig fog söpörni az országon…”
- Papír van róla: ilyen lakásfelújításokra vehetők fel a nyugdíjpénzek 2025-ben