Már a fiatalokat is nagy számban támadja a vírus – aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik

Aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik! Emlékeznek még, annak idején az ADS vírus támadásának kezdetén azzal nyugtatgatta magát a fél világ, hogy. Ó az csak a homoszexuálisok betegsége, aztán a nagy heteroszexuális fölényeskedés közben a kór megtámadta a teljes populációt. Valami az előbbihez hasonló felismerésre ébred rá a világ amely eddig azzal áltatta magát, hogy a Covid-19 csak az időseket veszélyezteti. A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra.

Nem számmisztika, ez maga a fekete valóság

Péter Ádám a budapesti Honvédkórház orvosa a portfolió megkeresésére elmondta: intézményük sürgősségi osztályára naponta 30-50 covid-beteg érkezik, ami megdöbbentően magas szám. A Honvédkórház két budapesti telephelyén kedden délután 238 koronavírusos beteget kezeltek, közülük 33-an voltak lélegeztetőgépen

Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy akik koronavírussal kórházba kerülnek, azoknak nem elsősorban gyógyszerre van szükségük, ők levegőért küzdenek. Nagyon súlyos állapotban vannak. A lehető legtisztább lelkiismerettel azt mondom, hogy aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik – fogalmazott. Aki nem jelentkezik oltásra, vagy válogatni szeretne érzelmi alapon, az is hibázik, veszélyezteti saját és hozzátartozói életét. Aki pedig fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti – figyelmeztetett Péter Ádám.

Fontos figyelmeztetés a szakorvostól

Egyértelműen szakmai biztonsággal kijelenthető, hogy a Magyarországon elérhető vakconák biztonságosak és hatásosak.  Aki jelentkezik az oltásra, az megkapja a neki megfelelőt  – tette hozzá.

Kapcsolódó

oltás figyelmeztetés

 

Pálmai Tamás

Pálmai Tamás

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Egy hozzászólás itt: “Már a fiatalokat is nagy számban támadja a vírus – aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük