Voks 2022
A Fidesz az a csapat, amelyik még a meccs lefújása után is képes veszteni
Megváltoztatta a fehérvárcsurgói polgármester-választás eredményét a Győri Ítélőtábla, Schmidtné Cser Viktória (Fidesz-KDNP) helyett Temesvári Krisztián (független) a megválasztott településvezető – közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.
Lehetséges volt a szavazatok manipulálása
Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője közleményében azt írta: a Fejér megyei település helyi választási bizottságának határozata szerint az október 13-ai önkormányzati választáson Schmidtné Cser Viktóriát választották meg polgármesternek, Temesvári Krisztián azonban fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, és a szavazatok újraszámlálását kérte.
A független jelölt arra hivatkozott, hogy az érvénytelen szavazólapok hátoldalára az érvénytelenség okát nem vezették rá, a szavazatszámláló bizottság tagjai azt nem írták alá, ezzel pedig megsértették a választási törvényt, és így a szavazatok manipulálása is lehetségessé vált.
Hivatkozott továbbá arra is, hogy a számlálás mindkét szavazókörben metodikai hibákkal történt, az egyik szavazókörben a bizottság a polgármesteri szavazólapokat „ad hoc” jelleggel külön kisebb csoportokra bontotta, a kisebb csoportban lévő szavazólapon a szavazatokat mindig ugyanaz az ember számolta, majd ezeket a részeredményeket összesítették. A polgármesteri szavazólapokat csak ezután helyezték egy csoportba, ám azokat már nem számolták meg újra.
A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság
október 18-án a helyi választási bizottság határozatát helybenhagyta azzal az indokkal, hogy a választási eredmény elleni jogorvoslati kérelemben a törvénysértés pontos megjelölése mellett a bizonyítékokat is úgy kell megjelölni, hogy azok alapján legalább valószínűsíteni lehessen, hogy az eredmény megállapításánál jogsértések történtek. A kérelem azonban ezeknek a feltételeknek – véleményük szerint – nem felelt meg.
Hangsúlyozták azt is, hogy csupán a gyanú felvetése a jogsértés megállapítására nem alkalmas, miként nem releváns az a kellően valószínűsített jogsértés sem, amely nem alapvetően jelentős, vagy nem befolyásolja az eredményt. A szavazatok újraszámlálását pedig önmagában a kis szavazatkülönbség nem indokolja – tették hozzá.
A bíróság felülbírálta a területi választási bizottság döntését
A területi választási bizottság határozata ellen Temesvári Krisztián bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, az ítélőtábla pedig kedden megváltoztatta a területi választási bizottság határozatát, és megállapította, hogy Fehérvárcsurgó megválasztott polgármestere Temesvári Krisztián – 477 szavazattal – megelőzte Schmidtné Cser Viktóriát, aki 445 szavazatot kapott.
Az ítélőtábla szerint a kérelmező megfelelően valószínűsítette, hogy a szavazatszámlálás során olyan eljárási jogszabálysértések történhettek, amelyek a polgármester-választás eredményét befolyásolhatták. A szavazatokat újraszámolták, amelynek eredményeként a Schmidtné Cser Viktória polgármesterjelöltre leadott és összekötegelt 246 szavazat között a bíróság 17 érvényes, Temesvári Krisztiánra leadott szavazatot talált.
Az ítélőtábla határozatával szemben rendes jogorvoslatnak nincs helye.
Jogerőssé vált 11 országos nemzetiségi választás eredménye
A Nemzeti Választási Bizottság hétfőn állapította meg – a roma nemzetiség kivételével – az október 13-ai országos nemzetiségi választás eredményét. Az NVB a roma nemzetiségnél azért nem állapította meg az eredményt, mert előreláthatólag több helyen meg kell ismételni a szavazást.
Az NVB határozatában nemzetiségenként külön állapította meg a választás eredményét, az egyes listák által szerzett mandátumok számát és a mandátumot szerzett képviselőket. A határozatok ellen csütörtökön 16 óráig lehetett jogorvoslatot benyújtani.
A képviselők várhatóan hétfőn veszik át megbízólevelüket
Mivel 11 nemzetiség esetében – a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán – nem érkezett jogorvoslat, az NVB határozata jogerőre emelkedett, a képviselők hétfőn vehetik át megbízólevelüket.
A ruszin nemzetiség esetében érkezett egy jogorvoslati kérelem, ezt a Kúria három napon belül, azaz legkésőbb vasárnap elbírálja, így elvileg nincs akadálya, hogy a ruszin képviselők is átvegyék hétfőn a megbízólevelüket.
A választás alapján 15 tagú országos önkormányzat alakulhat a bolgár, a görög, a lengyel, a román, az örmény, a szerb, a szlovén és az ukrán nemzetségnél, 31 tagú a horvát és a szlovák, és 47 tagú a német nemzetiségnél.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A nagy leigazolás: Ruszin-Szendi Romulusz – Hadházy Ákos tombol
- A megafonos nagy innovációja: ‘belsős informátorom szerint’ – Deák úr,’ és bejött’?
- 40 éve szolgáló katonatiszt a honvédség áldatlan állapotáról: felvetődik a kérdés, hogy mi a cél?
- Bruck András: a rendszer inog és vége lehet
- Ez a dolgotok! Oldjátok meg!
- TISZA kongresszus, Magyar Péter beszéde
- ‘Mozdonyvezető vagyok, és nyolc embert ütöttem el’ – MÁV-összesítés: 76 vasúti átjárós baleset, 66 gázolás, 103 öngyilkosság
- Nőjogi szervezetekkel egyeztetett a rendőrség
- Köz-, vagy a vejtől kölcsönzött játékpénzben megy a buli? – érdeklődött egy hozzászóló Orbán ultizós posztját látva
- Alice -Weidel- ismét Csodaországban járt – Heti Lendvaiság