Connect with us

Kerítésen innen

A Fidesz bepipult: Botka ne adjon pénzt a nyugdíjasoknak, azt mi találtuk ki!

bevasarlas
Megosztás

Érdekes a Fidesz-agy! Nem az a fontos, hogy a nyugdíjasoknak és a gyerekes családoknak egy kicsit könnyebb legyen az életük, kizárólag az számít, hogy választás előtt az ő logójuk legyen premier plánban látható, mint az egyetlen „jótevő”. Mégis, hogy jön ahhoz az ellenzéki polgármester, hogy lenyúlja az ő kampányfogásukat! Impertinencia a javából!

Amikor a Fidesz-fagyi visszanyal….

Nem kétséges, mindkét fél jól időzít akkor, ha a neki fontos választást úgy próbálja manipulálni, hogy némi pénzt, krumplit, tojást, vagy egyéb „luxuscikket” oszt a rászorulónak kiválasztott rétegnek. Az arcpirító és igencsak szégyenletes a 10 éve regnálóra nézve, hogy olyan a helyzet, amiben a fent említett alamizsna alkalmas arra, hogy manipulálni lehet vele bárkit. Gondoljuk végig! 2019-et írunk, Magyarországon élünk, ami egyelőre mg uniós ország, aminek a vezetői azzal hülyítik a jó népet, hogy elérhető közelségben van a szomszédos Ausztria életszínvonala!

Haladjunk sorjában…

Az addig megvan, hogy a Fidesz bevett szokása, hogy a választások előtt nyugdíjprémiumot, Erzsébet-utalványt, családtámogatást, élelmiszert osztogat. Botka László, Szeged polgármestere azzal húzta ki a Fidesz-gyufát, hogy a múlt héten bejelentette, 10 ezer forintos támogatást ad a nyugdíjasoknak és az iskolásoknak a helyi önkormányzat. Bejelentette, hogy mindezt azért tudja megtenni, mert

a város bevétele meghaladta az előzetes várakozásokat. (…) a dél-alföldi megyeszékhely az idei évben 10 000 forintos tanévkezdési támogatást nyújt 11 000 szegedi gyermeknek, és szintén fejenként 10 000 forintot juttat idén a város 34 000 nyugdíjasának, ezzel „kompenzálva az elmaradt nyugdíjemelést”

A Fidesz „égtelen haragra gerjedt…”

és közleményt adott ki, mely szerint

“Százezrekkel rövidíti meg a szegedieket Botka László. Berúgta a kampánymotort Szeged bukásra készülő polgármestere, aki kétségbeesett ígérgetésbe kezdett. Fogy körülötte a levegő, és fogynak az emberei is, nem maradt tehát más lehetősége, mint a számolatlan ígérgetés. Mindezekkel ő maga is tisztában van. Hiszen a szegediek egyre inkább látják, hogy a város mélyponton van, az utolsók között kullogunk a magyar nagyvárosok sorában; Szegeden nincs és Botka László miatt nem is lesz komoly ipar és nagyfoglalkoztató cég; Botka László korrupt kabinetje büntetőperek és büntetőügyek között vergődik; a polgármester körül pedig egyre több embert fenyeget a börtön….”

– írja a szegedma.hu.

Bartha László volt polgármester, – aki jelenleg a Tisza Koalíció polgármester-jelöltje – közösségi oldalán mindennek elmondta a polgármestert:

Úgy gondolja, hogy egy közepes mértékű hétvégi bevásárlás áráért újra tömegesen Önre voksolnak majd? Ennyit ér Önnek egy szavazat? Tízezer forintot? Mit gondol a szegedi polgárokról, Polgármester Úr? Ennyire ostobának és olcsónak tartja az embereket? Azt hiszi, tízezer forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni az Ön tizenhét esztendeje tartó semmittevése, látszatpolitizálása felett? Nem leszünk hajlandóak. Júdáspénzre nincs szükségünk. Nekünk háló kell, nem pedig egy pimasz módon odavetett haldarabka.

Amíg a fiúk látszólag teljes gőzzel hadakoznak, addig a rászorulók pikk-pakk elköltik az a tízes egy szűkös hétvégi bevásárlásra!

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük