Blogbazár
A Fidesz bulinegyede – A polgármester helyett a rendőrkapitányt menesztették
Tavaly nyáron váratlanul visszavonták a Budapest (Erzsébetváros) VII. kerületi rendőrkapitányság vezetője, Kiss Szabolcs alezredes kinevezését. A pokoli állapotok miatt tüntető helybéliek demonstrációján éppen az ő részvételét nem engedélyezték felettesei a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy VII. kerületi lakossági fórumon.
A 2017. július 13-i erzsébetvárosi találkozóra az Élhető Erzsébetváros nevű civil csoport hívta meg a rendőrkapitányt, a találkozó, az úgynevezett bulinegyed, vagyis a VII. kerület Nagykörút–Wesselényi utca–Kazinczy utca–Király utca által határolt belső részeinek problémáival foglalkozott volna.
A környék mintegy 400 vendéglátó- és szórakozóhelyén minden nap, estétől reggelig több ezer ember mulatozik, majd az utcákon hangoskodik, randalírozik, de a helyi lakosok életét nem csak a zaj és a felgyülemlő hulladék keseríti meg. Az utóbbi években a turistákra szakosodott drogkereskedők és a prostituáltak szinte megszállták a környéket, a rivális bandák pedig olykor már a nyílt utcán összecsapnak, gázpisztolyos lövöldözésekre is akadt példa. Az Élhető Erzsébetváros legfőbb problémája, hogy a Vattamány Zsolt (Fidesz) által vezetett erzsébetvárosi önkormányzat 2013-ban megszüntette a csendrendeletet, így a szórakozóhelyek korlátlan ideig(!) nyitva lehetnek a területen. Az áldatlan állapotok miatt a csoport tüntetést szervezett a bulinegyedben, mintegy 200 fő részvételével.
Láthatatlan Polgármester
Vattamány Zsolt, a Fidesz-KDNP koalíció erzsébetvárosi polgármesterét csak azért nem nevezik Láthatatlan Polgármesternek, mert fényképét 4-5 példányban minden erzsébetvárosi újságban közzé teszik – munkáját többnyire úgy összegezhetném, hogy egy-egy pántlikás ünnepnapon mosolyogva integet az ünnepségre meghívottaknak vagy átvágja a nemzeti szalagot valamelyik park és romkocsma átadásakor.
A 400 vendéglátó- és szórakozóhely működési engedélyein is csak az olvasható, hogy valamelyik önkormányzati hivatalnok (csoportvezető, osztályvezető, főosztályvezető) az Ő nevében írta alá azokat az okmányokat, melyek lehetővé tették a rosszlányok, a romkocsmák és azok tulajdonosainak tevékenységét – de mert a Fidesz adja áldását Vattamány Zsolt áldatlan tevékenységére, így a bulinegyed rendőrségét fejezték le: Kiss Szabolcs alezredest áldozták fel, a haza meglehetősen szennyes oltárán. – Az elmúlt hónapokban népszavazás zajlott le Erzsébetvárosban, a tűrhetetlen közállapotok miatt, ám a szavazásra lényegében csak azok mentek el, akiket közvetlenül érintett a részeg, bedrogozott külföldiek éjszakai randalírozása… Természetesen a romkocsmák és a züllött vendégváró helyek tulajdonosai is leadhatták voksaikat. A többség, az érvénytelen népszavazáson az éjféli bezárásra szavazott – így (ahogy az várható volt) a polgármester hatáskörébe került a döntés.
Jelenleg, immár hónapokkal a népakarat megnyilvánulása után, a helyzet változatlan. – Nyugat-Európa összes részege és a nyugati városokból kiszorított bulizók minden éjjel Budapest belvárosában adnak egymásnak randevút, ahol figyelmen kívül lehet hagyni az ott élőket és az utcákat zavartalanul használhatják minden olyan tevékenységre, melyek Bécsben, Párizsban vagy Londonban súlyos szabálysértésnek számítanak…
Szerző
Friss
- Parlament-infó: 137 igen, 28 nem – füstgyertya, szovjet himnusz, Orbán-Putyin csókolózós fényképszórás és hangos ‘nem hagyjuk!’
- Sulyok köztársasági elnök olvasata: Orbán ‘magyar Attenborough minőségében’ poloskázott
- A magyar kormány ígéri, hogy ‘teljes testtel’ vétóz az EU-csúcson – Ez a helyzet kedden, de messze még a csütörtök…
- Elon Musk a láncfűrészes őrült, már az olasz munkavállalókat is leakarja uralni
- Matolcsy György az ÁSZ célkeresztjében – Orbán levágja egykori jobbkezét?
- Megszólalt Noszály Sándor: sokat dolgozom magamon is
- Húsvéti horoszkóp-előzetes: unalmas nem lesz, az tuti! – A Kos minden percét élvezni fogja, az Halak jön-megy a rokonok között, és Te?
- MostBet Casino – Biztonságos online szórakozás magyar játékosoknak
- Gábor György: Takarónak és Döbrenteinek közösen kellene tiltakoznia az MTI-nél, mert azt a látszatot kelti, mintha nem is lennének antiszemiták
- Hogyan köthetjük le ma a gyerekeket képernyő nélkül?