Connect with us

Ez a nap

A Fidesz egy bűnöző hazug állításaival kampányol Szegeden

Megosztás

Bíróság előtt álló vádlott állításait terjesztik fideszes politikusok és fideszes médiumok közölte a szegedi polgármesteri hivatal csütörtökön az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Fővárosi Törvényszéken egy férfi Botka László megvesztegetéséről beszélt egy tárgyaláson.

Egy vádlott állításait terjesztik a fideszes politikusok

A 200 milliós költségvetési csalással vádolt F. Attila vallomásában azt állította, hogy egy pécsi ingatlanberuházás „kézbevétele” érdekében 2004-ben több részletben 250 millió forint kenőpénzt fizettek ki Botka László MSZP-s politikusnak, valamint Toller László – azóta elhunyt – akkori pécsi szocialista polgármesternek.

A szegedi polgármesteri hivatal közleménye szerint egy bíróság előtt álló vádlott állításait terjesztik fideszes politikusok és fideszes médiumok. Egy olyan üggyel kampányolnak február óta, amelyből semmi sem történt meg.

Árulkodó kampány – jogi lépések

„Az viszont tény, hogy a Botka Lászlót rágalmazó bűnöző több cégben szerepelt együtt B. Nagy László fideszes parlamenti képviselővel. Árulkodó, hogy Fidesz már csak egy több évet börtönben ülő bűnöző hamis állításaival tud kampányolni Szegeden” – írta a polgármesteri hivatal.

Botka László polgármester és a vele együtt hamisan megvádolt néhai pécsi polgármester, Toller László lánya, Toller Helga közös jogi lépéseket tettek a hazugságok terjesztői ellen – áll a közleményben.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük