Connect with us

Kerítésen innen

A Fidesz és az ő erkölcsi mélyrepülése

Megosztás

Az nem újdonság, hogy a regnáló erőteljesen rárepült Márki-Zay Péterre. Nagy pofon volt, amit tőle kaptak Hódmezővásárhely-ügyben, hosszan és kitartóan adják vissza. Nem kímélik a családját sem, pedig az még a maffiának is szent és sérthetetlen volt.

maffia
Megosztás

Az nem újdonság, hogy a regnáló erőteljesen rárepült Márki-Zay Péterre. Nagy pofon volt, amit tőle kaptak Hódmezővásárhely-ügyben, hosszan és kitartóan adják vissza. Nem kímélik a családját sem, pedig az még a maffiának is szent és sérthetetlen volt.

Márki-Zay Péter közösségi oldalán osztotta meg felháborodását. Ön mit szól hozzá?

„Mindennél jobban mutatja a Fidesz erkölcsi mélyrepülését….

…a lázármédia beszámolója a Németh László Gimnázium diákbáljáról. A diákok tánca, az osztályfőnökök és szervezők teljesítménye, sőt még Lázár János úr és Zita asszony díszvendégsége is mellékes volt ahhoz képest, hogy ismét találtak egy alkalmat a sárdobálásra.

A maffiahatalom propagandája

Természetesen a diákok és szüleik által kiharcolt meghívásomra a cikkben foglaltakkal ellentétben az alpolgármester ment el a bálra, akit csak elkísért a protokolláris alkalmaktól idegenkedő feleségem, ezzel is jelezve a fideszes vezetők diszkriminációján joggal felháborodott diákoknak, hogy számomra mennyire fontos volt az ő meghívásuk, ami nagyon meghatott.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

A Fidesz bukása után

nemcsak a lopott vagyonukat kell visszaszerezni a nemzet számára, hanem azt a becsületet és tisztességet is, ami a politikai ellenfelek úriemberek közt elvárt kezelését is visszaállítja majd. Ehhez én a magam részéről akkor is ragaszkodom, ha az politikailag nem hatékony, hosszútávon ugyanis a jelen maffiakultúra megváltoztatása a legfontosabb.

http://www.promenad.hu/…/nemeth-laszlo-bal-apro-szepseghib…/

(Kép forrása: promenad.hu)”

Hézagmentesen maffia

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük