Connect with us

Kerítésen innen

A Fidesz-frakció megszemléli legújabb birtokát, a Balatont – Frakcióülés Balatonfüreden

fidesz
Megosztás

A Fidesz frakciója szokásos évkezdő frakcióülését Balatonfüreden tartja február 12-13 án – hozta nyilvánosságra a kormány első számú hírharsonája, a Magyar Nemzet.

Érzékeny kérdések

Mi sem természetesebb, mint az, hogy a grémium megtárgyalja mindazt a társadalmat borzoló témát, amit mostanság hozott fel a miniszterelnök. A fenti témákat így exponálják azok, akik „súgnak” a lapnak:

„…minden olyan törvényt felül lehetne vizsgálni, amely az emberek jogos igazságérzetét sérti”.

„Orbán Viktor évkezdő sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormány felfüggeszti a hazai börtönkörülményekért megítélt kártérítések kifizetését. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint azonban semmi ilyesmi nem történt: a kormány mindössze arra szólította fel az igazságügyi minisztert, hogy „egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig” ne fizessen. Márpedig ez pontosan így volt eddig is, az állam a határidő lejárta előtt fizette ki a kártérítéseket.”

„Varga Judit igazságügyi miniszter pedig közösségi oldalán jelentette be, hogy a minisztérium sürgősséggel elkészítette a szükségesnek tartott jogszabály-módosítások előterjesztéseit a győri gyermekgyilkosságot követően elrendelt átfogó kormányzati vizsgálat eredménye szerint.”  -Írja a HVG.HU

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük