Connect with us

Ez a nap

A Fidesz károkozása emberéletekben mérhető az egészségügyben

Megosztás

Magyarországon betegellátási válság van, a Fidesz károkozása emberéletekben mérhető, közben a miniszterek és az államtitkárok VIP-ellátást kapnak.

járványhelyzet
Megosztás

Az MSZP szerint Magyarországon betegellátási válság van, a Fidesz károkozása emberéletekben mérhető, közben a miniszterek és az államtitkárok VIP-ellátást kapnak.

Módosítani kell a VIP-ellátást biztosító rendeletet

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón megerősítette: továbbra is követelik, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg az állami vezetők, a kormánytagok soron kívüli, kiemelt ellátását az egészségügyben.

Hozzátette: az MSZP képviselői, aktivistái, helyi szervezetei megkeresik a helyi fideszes képviselőket, hogy támogassák a szocialisták törvényjavaslatát az állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátás megszüntetéséről.

Kezdeményezte azt is, hogy a kormány módosítsa az állami vezetők juttatásairól szóló, a kiemelt egészségügyi ellátás szabályait meghatározó 2015-ös rendeletét.

Botrány, káosz, korrupció

Nem azért van az egészségügyi ellátórendszer, hogy a kiváltságosok ellátását biztosítsa – hangoztatta.

Korózs Lajos kitért arra, hogy az Állami Számvevőszék elnöke szerint is „botrány, káosz és korrupció” jellemzi az egész egészségügyi ellátórendszert.

Problémaként említette, hogy titkolják a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatokat, és hogy végeláthatatlan sorokban állnak az emberek a szakrendelőkben sorszámokra, műtétekre várva.

Hozzátette: tavaly több mint 30 százalékkal nőtt azok száma, akik a Honvédkórház sürgősségi osztályán hunytak el.

Elmondta, az Eurostat 2018-as évkönyve szerint a krónikus betegségeket nézve Európában Észak-Magyarországon a legrosszabb helyzet, de az észak-alföldi régió is ötödik a listán.

(Forrás: MTI)

https://varosikurir.hu/orban-mar-nyiltan-vallalja-egy-jo-egeszsegugy-nekik-egy-rossz-nekunk/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük