Connect with us

Banánköztársaság

A Fidesz székház titka – fellebben a fátyol!

nagy-magyarorszag
Megosztás

Orbán Viktor egyik nemzetközi pocsolyából toccsan bele a másikba. Kedden a román államfő kérte ki magának a vele való közösködésnek még a gondolatát is, mára a horvátok sértődtek vérig a Fidesz székház egyik termét ékesítő Nagy-Magyarország térkép miatt. Ennek tövében -mint az Orbán Facebookjából kiderül- ülésezni szokott a Fidesz vezérkara.

Ajánljuk a „Főni” figyelmébe…

hogy mielőtt megakarná változtatni a történelmet, nem ártana megismerni azt. Gábor György filozófus e hiátusra mutat rá közösségi oldalán:

„Olvasom, hogy a horvát miniszterelnöknek nem tetszett, hogy a Lendvay utcai Fidesz-székházban tartott elnökségi ülésről Orbán – adventi sorozatának részeként – egy olyan fotót posztolt a Facebookra, amelyen a magyar miniszterelnök egy Nagy-Magyarország térkép alatt vezette a megbeszélést,

„16. elnökségi ülés Advent idején”

címmel.”

„A fotó láttán a horvát miniszterelnök

azt mondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy ezt a térképet mutatják a fideszesek, ám Horvátország határai ott vannak, ahol vannak. A Fidesz gyorsan reagált, s az alábbi választ hozta nyilvánosságra:

„A Fidesz az elnökségi üléseit a Lendvay utcai székházában tartja, amely egy történelmi épület. Ebben az eredeti térkép látható. A magyar történelmet nem fogjuk megtagadni.”

Nekem kimondottan tetszik a válasz, kurucos-huszáros, csak lehetne egy picikét bővebb

Ugyanis a Lendvay utca 28. szám alatti Fidesz-székház, az említett „történelmi épület” legelőször egy zsidó nagypolgári családé volt, a Groedel családé. Ebből következően jó lenne a Fidesz elnökségi üléseiről készített fotókon legközelebb mondjuk menórát vagy hanukiát is látnunk, továbbá egy szédertálat, esetleg egy zsidó naptárt (luah), hiszen – mint azt tőlük tudjuk –

„a magyar történelmet nem fogjuk megtagadni.”

1919-ben egy kis átmeneti időre a Budapestet megszálló román csapatok tábornokai laktak az épületben

Kevés a valószínűsége annak, hogy a román tábornokok helyezték volna el a „történelmi épület” falán a Nagy-Magyarország térképet, ráadásul kissé beelőzve Trianont.
Aztán a későbbiekben, a Kádár-érában itt székelt az Állami Egyházügyi Hivatal, a kommunista rezsim legfőbb vallás- és egyházüldöző szerve.

Az ugyebár kizárható, hogy az ÁEH ideje alatt, 1989-ig a „történelmi épületben” ott lógott volna a falon a Nagy-Magyarország térkép, úgyhogy ezt elfelejthetjük, viszont miután a megszűnt Állami Egyházügyi Hivatal épületét a rendszerváltáskor rögtön a Fidesz kapta meg, a térkép senki másnak, kizárólag a Fidesz díszítő kedvének köszönhető. (Tanúsíthatom, hogy 1994-ben még nem volt ott az emlegetett térkép.)

Szóval a „történelmi épületnek” semmi köze sincs a Nagy-Magyarország térképhez,

ez megint ócska és mindenkit hülyének néző ótvaros hazugság. Viszont – mint a Fidesz tudtunkra adta – „a magyar történelmet nem fogjuk megtagadni”, ezért a Fideszhez roppant illő volna ebben a vonatkozásban is megőrizni a múltat, s a terem falára kirakni néhány dokumentumot, amely az Állami Egyházügyi Hivatal és a fideszes jelen folytonosságára emlékeztetne.

Például bekeretezve lóghatna a falon az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának 1958. június 10-i, az állam és az egyházak közötti viszonyra vonatkozó határozata, amelyben szó van például a Katolikus Papok Békebizottságáról,

„amelyet a párt és a kormány segítségével”

hoztak létre, hogy az egyház lojálisabb magatartást tanúsítson az állammal szemben. Vagy ott lehetne a falon A Politikai Bizottság 1960. III. 1-én keletkezett, az állam és a katolikus egyház közötti viszony alakulásának főbb problémáiról szóló határozat, amelyben szó esik a politikailag lojális papság békemozgalmáról. És legfőképp ott volna a helye Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke 1/1981. (IX.29.) ÁEH számú határozatának is, amely a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánításáról határozott.

Ugyanarról az egyházról,

amelynek egyházi státuszát a leggaládabb és a legaljasabb módon épp azok szüntették meg, akik most jó kedvvel, bőséggel tanácskoznak a történelmi épületben, s akikről tudjuk, hogy „nem tagadják meg a magyar történelmet.” Egy részét egészen biztosan nem tagadják meg. Sőt!”

Forrás

Becso

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük