Connect with us

Kerítésen innen

A fideszes médiabirodalom 100 hazugsága – Vádemelés az indexes újságíró ellen

Megosztás

Dezső András a Facebook-oldalán közölte: „Ma reggel az egyik kormányzati propagandalapból tudtam meg, hogy az ügyészség vádat emelt ellenem.”

Megosztás

Dezső András, az Index újságírója a Facebook-oldalán közölte: „Ma reggel az egyik kormányzati propagandalapból tudtam meg, hogy az ügyészség vádat emelt ellenem.

Nem kapott hivatalos értesítést

Azt tudtam, hogy indult egy büntetőeljárás még a nyáron, amiért megírtam, hogy Svédországban többször elítéltek egy magyar nőt, aki később a választási kampányban azt állította, a romló közbiztonság miatt jött haza.

Ezután indult eljárás ellenem, különlegesen személyes adattal való visszaélés miatt. Ami röhej, hogy a BRFK csúcstechnológiai bűnözés elleni osztály (vagy alosztály) nyomozott, ott is hallgattak ki.

Panasszal éltem, azt az ügyészség visszautasította. Most pedig ezek szerint vádat emeltek, bár erről még nem kaptam hivatalos értesítést.

Frissítés: most olvastam végig a propagandalap cikkét, ez áll benne:

»A kerületi ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján hozzon büntető végzést.«”

Már a sztori felütése is hazugság volt

Arról az ügyről van szó, amit nemrég a fideszes médiabirodalom 100 hazugságát bemutató cikkünkben is felidéztünk: idén a köztévében Natalie Contessa af Sandberg néven futtatott, magyar származású svéd nő azt állította, annyira fél a menekültektől, hogy inkább Magyarországra költözik, de kiderült, hogy már évekkel korábban lakást bérelt Budapesten, vagyis már a sztori felütése is hazugság volt, ráadásul 8-9 évesen, Nagy A. néven érkezett oda az anyjával, menekültként.

Az Index járt utána, és bizonyította dokumentumokkal, hogy a nőnek korábban is kihívást jelentett az igazmondás: hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban.

A nő ezután az Aftonbladetnek azt nyilatkozta: ő csak piti szabálysértéseket követett el, az interjúban tett állításait pedig fenntartja, de az interjút kiváltó médiavisszhang miatt már Magyarországon sem érzi magát biztonságban.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó

Hollik István nyílt levelet kapott Svédországból

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük