Connect with us

Banánköztársaság

A fideszes „választási kampány”: állami terrorizmus

Megosztás

Félelmetes.



Ki néma netán s csak lelkesedni rest, az Soros-bérenc

Egyáltalán nem túlzás a hatalom végtelenített hecckampányát goebbelsi-sztálini mintákat követőnek nevezni. Félelmetes, hogy a hatalom naponta adja jelét annak, bármire képes. Félelmetes, hogy a szervezetből nem akadt egyetlen ember sem, aki fölordítana: ehhez az aljassághoz már nem adja a nevét, nem adja magát.

Félelmetes, hogy nincs elvszerű, következetes. demokratikus ellenzék, amely a szükséges határozottsággal merne szembeszállni a bűnöző hatalommal.

Pedig semmit sem veszíthetnek: aki az ocsmány fideszes uszításnak nem aktív részese, ki néma netán s csak lelkesedni rest, az Soros-bérenc. Fölvetődik a gondolat, hogy a menekülthelyzet megítélését illetően igazából nincs is gondjuk a hatalommal, legföljebb modorát tartják kifogásolhatónak.

Félelmetes, hogy a magyar értelmiség mennyire szervezetlen ahhoz, hogy hatásosan tiltakozhasson.

Meghozta a bűnszervezet a maga „országgyűlési határozatát” – és azonnal elkezdődött helyi, települési szinten is lakosság intenzív hiszterizálása, megfélemlítése: terrorizálása.

Tulajdonképpen a Fidesz folyamatosan kampányol, azaz a közpénzből fedezett dezorientálást, hazudozást, a gyűlöletkeltő, rasszista intenciójú uszítást lassan 20 éve – amióta rájött önnön nemzetikereszténységére – pillanatokra sem hagyja abba.

Az ember azt hinné: olyan biztos, fölényes helyzetben van, hogy akár be is fejezhetné vagy legalábbis fölfüggeszthetné a gyűlöletkeltést – de nem teheti, mert ereje, népszerűsége éppen abból származik.

Évtizedek óta nem volt annyira demoralizált, kényszerképzetekkel befont életű a magyar társadalom, mint mostanság.

A Fidesz magától sosem fogja abbahagyni az uszítást

A kaposvári polgármester Csepelen hirdette meg az önkormányzatok keresztes háborúját Soros és bérencei ellen. „Pécs” rögtön belehúzott – mennyire undorító, és persze mennyire antidemokratikus ez, istenem:

Tisztelt Közgyűlés!
Magunk akarunk dönteni, nem kérünk Sorosból, nem kérünk a békétlenségből
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Nyilatkozata
Mi, Pécsiek, megdöbbenéssel értesültünk Soros György magyar-amerikai milliárdos
spekuláns alapítványának tervéről, hogy vidéki kampányközpontok (irodák) létrehozásával befolyásolni akarja életünket, döntéseinket, választásunkat.
Mindezt annak érdekében, hogy Magyarországon olyan kormány alakuljon, amely – a magyarok akaratával ellentétesen – migránsok ezreinek, tíz- és százezreinek be-telepítésével ellehetetlenítse a mai magyarok és leszármazottai, vagyis gyermekeink, unokáink és dédunokáink jövőjét, a keresztény Európa és Magyarország helyett egy vegyes, iszlamizált kontinenst és országot hozzon létre.
Mi, Pécsiek, nem kérünk ebből. Akaratunkat népszavazáson és nemzeti konzultáción egyaránt kinyilvánítottuk. Utóbbi eredménye ugyan még néhány napig nem lesz ismert, de bizonyosak vagyunk a Pécsiek szilárd véleményében, amely kiáll a mai, Magyarországot és Európát megvédeni akaró politika mellett. Szemben azokkal, akik Soros György félelmetes és veszélyes tervét támogatják idehaza és az Európai Unió testületeiben. Éppen ezért elutasítjuk Soros György iroda- és kampányközpont-nyitási tervét.
Felkérünk minden Pécsi Polgárt, vállalkozást, szervezetet, hogy ne adjon helyt a Soros-féle kampányközpontnak. Ne adjon tulajdonba, bérbe, használatba semmi-yen helyiséget! Ne segédkezzen senki otthonunk, Európa, hazánk, Magyarország és szeretett városunk, Pécs jövőjének kockáztatásában, ne segédkezzen Soros György tervének megvalósításában.
Hoztuk e határozatot Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2017. december 14-ei ülésén, képviselői eskünk szerint és személyes meggyőződésünkből.
Pécs, 2017. december 14.
Dr. Páva Zsolt
polgármester

Morális züllöttség

„Debrecen”, „Miskolc” szorgalmasan csatlakozott – a sort nyilván folytatják. Csak abban reménykedhetünk, hogy Angyalföld, Szeged és Salgótarján kimarad ebből a gyalázatból. A helyi hatalom közleményei nyíltan sértik az elemi emberi jogokat, nyíltan igyekeznek megfélemlíteni mindazokat, akik a hatalom amoralitásától iszonyodnak; már tényleg csak az lehet hátra, hogy valahogy meg is jelöljék az érintett ingatlanokat és embereket, meg hogy utcai rohambrigádokat vezényeljenek az esetleges engedetlenek ellen.

Igen: emberemlékezet óta nem tapasztalt morális züllöttségbe taszította az országot a hatalmat bitorló bűnszervezet. Talán ezért is a bénultság.

Pedig cinkos, aki néma. Cinkos az a politikai erő is, amelynek ma nem a rezsim megbuktatása a legfontosabb, minden mást megelőző célja.



Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük