Connect with us

Kerítésen innen

A fideszes zughotelt pénzbüntetéssel is megmérték

becso
Megosztás

Ahogy arról tegnap a 24.hu alapján mi is beszámoltunk, megbukott Terézvárosban a fideszes honatya résztulajdonában lévő cég feketén működtetett szállodája.

Becsó Zsolt kormánypárti képviselő úgy látszik különösen vonzódik a zűrös ingatlan-ügyekhez,

hiszen ő volt a főszereplője annak a botránynak is, amikor kiderült, hogy Hollókőn „vendégházat” épít uniós pénzből, méghozzá egy olyan vendégházat, amiben ő maga és családja volt az egyetlen vendég.

A napokban, Terézvárosban leplezte le Becsó engedély nélkül működő szállodáját az említett portál, amelyik most arról számolt be a terézvárosi önkormányzat közleményére hivatkozva, hogy

„pénzbüntetést is kiszabott a kereskedelmi hatóság, de mivel folyamatban lévő hatósági ügyről van szó, ennek mértékéről nem adhatok ki információt”

A lap szerint a büntetés több százezres nagyságú lehet. A kerület közölte azt is, hogy

„az illegálisan üzemelő helyek kiszűrésére, ellenőrzésére egy önkormányzatnak nincs megfelelő apparátusa”.

Becsó Zsolt politikai pályája:

  • 1990 januárjában belépett a Fideszbe.
  • 1993-1994 között az Országgyűlés Fidesz-frakciója mellett szakértői és kampányszervező munkát végzett.
  • 1994-ben területi listás jelölt volt, mandátumot nem szerzett.
  • 1993-1994 között, majd 1997-től újra a Fidesz megyei választmányának elnöke.
  • A 2003-2004. évi, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szervezeti kialakítása során megbízást kapott a salgótarjáni választókerület elnöki feladatainak ellátására.
  • 2007-től a Nógrád megye 2. számú választókerület elnöke. 1994-1998 között a megyei közgyűlés tagja, 1995-től alelnöke. 1998-tól négy éven át a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. 1998-ban, majd 2002-ben és 2006-ban a Fidesz Nógrád megyei listájáról jutott parlamenti mandátumához. 2002 – 2006 között a Nógrád megyei közgyűlés tagja, koordinációs tanácsnok és frakcióvezető 2006-tól a Nógrád megyei Közgyűlés elnöke,
  • 2007-től az észak – magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke.
  • 2010-től Becsó Zsolt lett az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
  • 1998 óta országgyűlési képviselő, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban pártja Nógrád megyei területi listájáról, 2010-ben pedig Nógrád megye 2-es számú egyéni választókörzetének megnyerésével szerzett mandátumot, 2014-ben Nógrád megye 1-es számú választókörzetének megnyerésével szerzett mandátumot.
  • 2016. március 1-én szavazatával hozzájárult a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak kivételéhez a köztulajdonból, amellyel 250 milliárd Ft közvagyon sorsa vált ellenőrizhetetlenné. (Wikipédia)

Jelenleg is a frakció tagja.

Becso

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük