Connect with us

Kerítésen innen

A fideszesek ismét nem mentek be a munkahelyükre – aki ott volt, az ellenzéket pocskondiázta

Megosztás

Az ellenzék kezdeményezésére több témában rendkívüli ülést tartott a parlament, amelyen határozatképtelenség miatt csak a napirend előtti felszólalások hangzottak el.

MSZP: elfogadhatatlan, hogy hivatalban lévő kormányfő megfenyegeti a saját népét

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt, hogy történelmi időket élünk. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy hivatalban lévő miniszterelnök megfenyegette saját népét. Idézte a kormányfő március 15-i beszédét, s azt mondta: ez a 21.században elfogadhatatlan.

Arra, hogy a kormánypárti képviselők nem jelentek meg a rendkívüli ülésen, négy indokot mondott: éppen a közvilágítást javítják és igyekeznek 12 milliárdot visszaszerezni Tiborcz Istvántól, hogy vissza lehessen fizetni az uniónak, vagy Kósa Lajos 1300 milliárdját igyekeznek visszacsempészni a költségvetésbe, vagy Rogán Antal találmányát érintő nyomozásban tanúskodnak, vagy Semjén Zsolt elől jegesmedvét bújtatnak, mielőtt kilövi. Értékelése szerint a mostani kormányzás nem keresztény, nem szociális és nem demokrata, egyetlen célja van: Magyarország javainak a megszerzése. Úgy látta: éppen készülnek elcsalni a választásokat, fideszes segítséggel kamu- és bizniszpártok elhunytak adataihoz jutottak. Szerinte Orbán rendszere leváltható, Magyarország megjavítható.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára közölte: a vitanap témájáról nem beszélt a képviselő, s ez is bizonyítja, hogy az kampánycélokat szolgál. Megjegyezte: az a párt emleget fenyegetést, amelyik 2006-ban a tömegbe lövetett és a felelősöket még ki is tüntették.

Az MSZP mindennel foglalkozik, kivéve az ország dolgaival, s azon marakodnak, ki kivel fog össze, ki lesz befutó helyen, a Jobbik csatlakozhat-e a bulihoz. Fő vitapontjuk volt, hogy Gyurcsány Ferenc ivott-e vagy sem – jegyezte meg.

Micsoda bűn: Wittinghof SZDSZ-es politikus volt!

Úgy látta: a baloldalon Gyurcsány Ferenc osztja a lapokat, s a Czeglédy ügyet nézve még a zsetonokat is ő terítheti. Kitért az árnyékkormányra is, és rámutatott: az egészségügyi posztra megjelölt politikus a vizitdíj mellett gyűjtött aláírást, Wittinghoff Tamás pedig SZDSZ-es politikus volt. Karácsony Gergely pártja korábban javaslatot tett 30 százalékos jövedelemadó kulcsra a mostani 15 helyett. Emellett a kabinetben keményvonalas bevándorláspárti politikusokat találni – mondta, s példaként hozta Mellár Tamást, aki a kvóta mellett érvelt. Felidézte: Karácsony Gergely pártja 2015-ben tett javaslatot arra, hogy a nem használt laktanyákat nyissák meg a bevándorlók előtt. Pártja pedig 14-szer szavazott a betelepítési kvóták mellett Brüsszelben.

Jobbik: érdemi kérdésekről kellene vitatkozni

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) értékelése szerint a Fidesz a hódmezővásárhelyi vereség után is a riválisok pocskondiázásával van elfoglalva, programja nincs, csak a migrációs tematikával foglalkozik. Szerinte tisztázni kellene, hogy Kósa Lajos tárca nélküli miniszter „az évszázad pénzügyi merénylője vagy az évezred balekja”.

Azzal vádolta a kormányt, hogy tudatos betelepítési programot hajt végre, EP-képviselői pedig nemrég támogattak egy olyan uniós költségvetést, ami a migránsok letelepítésére is szán forrásokat.

Az ellenzéki politikus szerint a kormánypártok hozzájárulhattak volna egy érdemi vitához, ehelyett gyávák és nem jönnek be a munkahelyükre. Z. Kárpát Dániel szerint a családpolitikáról, lakhatási és demográfiai válságról is kellene beszélni, s egy közös minimumot letenni az asztalra. Hozzátette: új deviza-elszámolási törvényre és önálló határőrségre lenne szükség.

Azt is mondta: amíg a miniszterelnök fenyegetődzik, addig pártja programpontok mentén járja az országot, választási győzelme esetén pedig megkezdi az elszámoltatást.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára – közbekiabálások közepette – azt felelte: a Jobbik mást mond és mást cselekszik, Vona Gábor pártelnök például nem szavazta meg a hitelek forintosítását és a bankok elszámoltatását. Azt kérte, a családpolitikáról pedig egyeztessenek „újdonsült szövetségesükkel”, az LMP-vel, amely eltörölné az új lakásokra járó csokot és átalakítaná az adókedvezményeket.

Az államtitkár a korábbi szocialista éhségmenettel párhuzamot vonva azt mondta: a Jobbik az elmúlt években megszervezte a maga „hataloméhség-menetét” és teljes hasonulást hajtott végre a baloldallal. „Így már a Gyurcsány-Vona paktum nem tartozik a politikai sci-fi világába” – fogalmazott, hozzátéve: „a szemkilövetők és az egykori gárdisták turbékolása az elmúlt 30 év egyik legmeredekebb mutatványává emelkedik”.

Az államtitkár szerint a Jobbik arcvesztése, hogy a baloldallal támadja a kormány lépéseit

Dömötör Csaba a bejelentett visszalépésekre utalva azt is mondta, miután a Jobbikot már felvásárolták, most a többi ellenzéki jelölt kivásárlásának gyanúja áll fenn. Ha ez bebizonyosodik, az a korrupció legdurvább formája – értékelt.

Az államtitkár a Jobbik arcvesztéseként minősítette, hogy a bevándorlási válság közepén a párt a baloldallal támadja a kormány lépéseit, s nem szavazta meg a kvótaellenes alaptörvény-módosítást, kudarcnak tartotta a határzárat, a pártelnök az unióból kilépésről merengett és az iszlámot nevezte az utolsó fénysugárnak.

„A gárdamellény, a cirmos cica és a turbán háromszögben tényleg nem könnyű eligazodni” – jelentette ki, szomorúnak tartva, hogy „egy egykori nemzeti párt végigment a hataloméhség útján, ennek szélén Heller Ágnes, Havas Henrik és Simicska Lajos szorítanak, (…) az út végén ott van egy kis kunyhó, benne Gyurcsány Ferenccel”. Mint mondta, Vona Gábornak valószínűleg igaza van, ez már nem egy jobboldali, nemzeti párt, egymillió szavazójukat csapták be.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük