Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-oldalán ismertette, kik és hogyan juthatnak pénzbeli támogatáshoz abból az 5,3 milliárd forintból, amit a kormány a zeneipar megsegítésére különített el.

Lőttek a reménynek is…..

Hiába reménykedtek a zenekarok és a szervezők: továbbra sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés, táncos rendezvényeket tartani az országban – erről Gulyás Gergely tájékoztatott a csütörtök délelőtti Kormányinfón. A döntés értelmében az augusztus 15. utáni fesztiválokat és nagykoncerteket törölni kell, ami a korábbinál is nehezebb helyzetbe hozza a zenészeket és a szervezőket. A kormány épp ezért a zeneipar szereplőit 5,3 milliárdos támogatással próbálja segíteni -garázskoncertek- amelyhez külön programot dolgoztak ki.

Ki kaphat garázskoncertre, mennyit, hogy és mikor?

Hogy kik és milyen módon juthatnak hozzá anyagi támogatáshoz a segélyalapból, arról Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán tájékoztatott. Kiderült, mit is jelentenek a garázskoncertek, amit a kormányszóvivő ezúttal raktárkoncertként emleget.

“A járványhelyzet miatt idén elmaradnak a nagykoncertek, a fesztiválok. Erre azért van szükség, mert nem szeretnénk kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását. Azt viszont tudjuk, hogy a hazai könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket nehezen érinti mindez, ezért is támogatjuk raktárkoncertek létrejöttét több mint 5 milliárd forint értékben. A zenekarokról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel, zenei szakemberekkel egyeztetünk. A magyar kormány természetesen a legszélesebb körben kívánja támogatásban részesíteni a magyar könnyűzenei szakmát, és számít a munkájukra”

– olvasható a kormányszóvivő friss bejegyzésében, amelyhez egy olyan videó is tartozik, melyben Szentkirályi Alexandra elmagyarázza, milyen formában és kiknek adnak támogatást.

Több mint 5 milliárd forint értékben segít a kormány a magyar könnyűzenei szakmán

A járványhelyzet miatt idén elmaradnak a nagykoncertek, a fesztiválok. Erre azért van szükség, mert nem szeretnénk kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását. Azt viszont tudjuk, hogy a hazai könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket nehezen érinti mindez, ezért is támogatjuk raktárkoncertek létrejöttét több mint 5 milliárd forint értékben. A zenekarokról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel, zenei szakemberekkel egyeztetünk. A magyar kormány természetesen a legszélesebb körben kívánja támogatásban részesíteni a magyar könnyűzenei szakmát, és számít a munkájukra. Az alábbi videóban el is hangzik pár név ízelítőül, a lista pedig folyamatosan bővülni fog.Hiszen egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül!

Geplaatst door Szentkirályi Alexandra op Woensdag 5 augustus 2020

“Több mint 5 milliárd forint értékben támogatjuk legalább 150 raktárkoncert létrejöttét,

ahol a hazai könnyűzenei élet szereplői profi technika, és saját stábjuk segítségével játszhatják el dalaikat. A zenészek és háttérembereik kiemelkedő gázsit kapnak, a professzionális fény- és színpadtechnikáról, iletve a produkciók felvételéről és közzétételéről pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálásával az Antenna Hungária gondoskodik. Bár tudjuk, hogy egy felvétel nem pótolhatja a valódi hangulatot, mégis jó lesz megnézni egy-egy koncertet, amelyeket várhatóan szeptemberben teszünk elérhetővé.

Olyan nevekre számítunk, mint Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, a TANKCSAPDA vagy Balázs Fecó.

A többi, fesztiválokról megszokott zenekarról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel egyeztetünk….

A háttérmunka már zajlik, érdemes lesz követni a raktárkoncerteket, mert egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül – mondja a videóban Szentkirályi.

Forrás

szélhámos

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét