Connect with us

Koronavírus

A gondtalan strandolásnak „annyi”? —  a fürdőszövetség azt üzeni….

klórgáz mérgezés
Megosztás

A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására. A hamarosan nyitó fürdőkben, strandokon  egyelőre a korábbi vendégszámnak csak a fele lehet és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek.

Nyitnikék?

Boros László Attila a Magyar Fürdőszövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy a legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit.

A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni – jegyezte meg az elnök. Hozzátette, az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többlet munkaerőt, eszközvásárlást igényelnek.
A pontos, és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek megérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK).

  • a felére korlátozódik az egy-egy fürdő által fogadható vendéglétszám, így minden fürdő nagyjából a normál kapacitásának, befogadó képességének a felével üzemelhet,
  • az új  előírás szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében,
  • a szabadtéri zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert.
  • A szolgáltatások közül kizárólag a szabadtéri medencék nyithatnak meg.
  • A hol megoldható ott, a sorban állás elkerülése érdekében online jegyvásárlást javasolnak.
  • A fürdők pénztárainál felfestéssel kell jelölni a betartandó távolságot, és a lehető legtöbb pénztár megnyitására törekednek a várakozás elkerülése érdekében.
  • A pénztárosoknak kesztyűt, szájmaszkot, vagy plexi védőfalat biztosítanak majd. A beléptetésnél kézfertőtlenítőt biztosítanak a vendégeknek – sorolta.
  • A belső vendégforgalmi részeken kötelező rendszeres fertőtlenítő takarítást végezni, a kilincseket, korlátokat, villanykapcsolókat, vizesblokkokat óránként takarítják, fertőtlenítik.
  • Az élményelemek közül üzemelhetnek a csúszdák, és azok, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással, például a zuhatagok, nyakzuhanyok nem működhetnek. Az örvények, sodrófolyosók működhetnek.
  • A gőz-, és szauna létesítményeket nem lehet megnyitni
  • A gyógyvizes medencék és termál medencék nem nyithatnak meg, közöttük azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolása van.

Gyógykezelések a fürdőkben

Boros László Attila meglepetésnek nevezte, hogy elindulhatnak a fürdőkben az ‘aeroszol képződéssel nem járó’ egészségügyi szolgáltatások, az eljárásrend betartásával. A fürdőgyógyászati kezelésekhez nem kell vírusteszt, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálat és a kezelés is csak előzetes bejelentéssel történhet – ismertette. A játszóterek is megnyithatnak a strandokon, gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat azonban nem lehet tartani.Országszerte a szövetség tudomása szerint négy-öt fürdő nyitott meg már az előző hétvégén, a részletszabályok ismerete nélkül. Az elnök ezt felelőtlenségnek nevezte. A fürdőbe készülőknek azt javasolta, hogy tájékozódjanak előzetesen az adott fürdő napi kapacitásáról, akár telefonon.

koronavírus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük