Connect with us

Kiemelt hírek

A gyász után újra nősül a magyar írófejedelem

Megosztás

Katalin már megismerkedésükkor tudta, az író hozzá tartozik. Az élet csodája. A gyász után talán ezt érezheti Moldova György is. A legolvasottabb kortárs író tavaly temette el a feleségét, ám most újranősül. Egy romantikus, titkos szerelem beteljesüléseként.

gyász
Megosztás

Katalin már megismerkedésükkor tudta, az író hozzá tartozik. Az élet csodája. A gyász után talán ezt érezheti Moldova György is. A legolvasottabb kortárs író tavaly temette el a feleségét, ám most újranősül. Egy romantikus, titkos szerelem beteljesüléseként.

Moldova György alkot, ír és szeret

Újra szeret valakit a tavalyi gyász óta. Néhány hónapja ezt mondta a Blikknek a Prima Primissima-díjas író:

„Feleségemet tavaly veszítettem el. Hetvenkilenc esztendős volt, életrevaló asszony, akiről azt hittem, majd ő temet el engem. A daganatos betegség megkínozta és elvette tőlem. Több mint ötven évig éltünk együtt. Meggyászoltam…”

Majd így folytatta:

„És most Katalinnal kapaszkodunk össze, igazi lelki társként…”

Soha nem késő

S akkor még aligha sejthettük, írja a portál, hogy az összekapaszkodás egy több évtizedes titkos szerelem kulcsszava. Merthogy Palotás Katalin több, sokkal több a népszerű író életében, mint lelki társ, s mint egy segítőkész, rátermett kollegina, irodalmi szerkesztő.

– Lehet, hogy túl szentimentális lesz, amit most mondok, de amikor több mint húsz évvel ezelőtt bemutattak minket egymásnak Gyurival, azt gondoltam, ő az a férfi, aki hozzám tartozik, aki a társam lehet. Naiv gondolat volt, ő szerette a feleségét és ragaszkodott hozzá. Mégis…valahogy a közös munka során egészen közel kerültünk egymáshoz. Vártuk, hogy találkozhassunk, vártuk, hogy a másik szemébe nézhessünk. Gyuri tisztességes ember, megmondta, nem hagyja ott a családját. De az ember a vágyainak, az érzéseinek nem parancsolhat. Megpróbáltam nélküle élni. Többször is férjhez mentem, s nem tagadom, közben Gyurit képzeltem oda magam mellé. Aztán egyedül maradtam, s tavaly ő is elveszítette a feleségét. Onnantól egymásba kapaszkodunk… – mondta Palotás Katalin.  A Moldova György munkásságát segítő francia–magyar szakos tanár, bölcsész, aki nemcsak itthon, de Párizsban is tanulhatott és élhetett, ösztöndíjjal. Határozott, igazi nő, minden gondolatában és porcikájában. S a titkos szerelem, amely a sikeres íróhoz fűzte, most beteljesedett.

Még karácsony előtt összeházasodnak.

– Író vagyok, és az is maradok az utolsó pillanatig. A héten jelent meg legfrissebb könyvem, a Két szerelem, amely a feleségemről szól. Férfiként mindig a harmóniát, a szeretetet, a biztonságot kerestem. A feleségem elvesztése után a sors ajándékának tartom, hogy nem maradtam egyedül. Katalin csodálatos nő és tökéletes társ. Megpróbál vigyázni rám, és hát nem kéne beszélnem erről, mert ez a mi kettőnk magánügye és titka, de mégis örömmel és büszkén mondom, hogy összeházasodunk. Ez lesz életem utolsó esküvője . mesélte Moldova György lapunknak.

Moldova György nem túlzott: valóban vigyázni kell rá. Ír, alkot, ám az egészsége korántsem tökéletes. Nyolcvanhét esztendő malomkeréknyi súlya nehezedik a vállára.

–  Összekötjük az életünket, de én nem veszek el semmit Gyuri gyerekeitől. Még a ház, amelyben élünk, sincs az ő nevén. Mindent, de tényleg mindent a két lányára és a nevelt fiára hagy. Ezt fontos kihangsúlyoznom.

A folytatást amiben kiderül, hogy mit gondol az erősen baloldali kötődésű író a mai magyar valóságról, olvassa el a Blikk-ben.!

(A Respublika.hu cikkszemkéjét vettük át)

Kapcsolódó

gyász

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük