A gyülekezésitilalom ellenére is egymásba ért az emberek “személyi igazolványa” a sípályákon -na és a covid-statisztika?

Senki sem meri kimondani, de a jelenleg emelkedő, de legalábbis nem csökkenő, covid-statisztikák egyik okozója az egyetlen napi december 24-i lazítás. Márpedig ha ez igaz, akkor kiszámíthatatlan legalábbis a tegnapi tömegeket látva, hogy hat  a küszöbön álló  hazai síszezon a járvány terjedésére.

Síléc és környéke

Hatalmas tömeg volt az eplényi sípályán és a Kékestetőn is- olvasható a Blikk cikkében, ami így folytatódik: Rengeteg ember akarta élvezni a napsütéses időben a friss hóesést, miközben egyébként gyülekezési tilalom van érvényben.

Eplényben az elkövetkezendő napokban több pályát is megnyitnak, ugyanis hatalmas tömeg gyűlt össze, sőt a Kékestetőn már le kellett zárni a parkolót, mert teljesen megtelt.

A Tények is foglalkozott vele, hogy mennyi autó jelent meg az eplényi sípályán az idei első nagyobb hó után, az ország több tájáról is érkeztek emberek, hogy élvezzék a havat. A Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója, Ebele Bálint is megszólalt, azzal kapcsolatban, hogy hamarosan újabb pályákat fognak megnyitni.

A Kékestetőre szánkózni és csúszkálni érkeztek a legtöbben, de a látvány is gyönyörű volt. Előfordult, hogy a helyszínen annyian voltak, hogy már ki kellett helyezni a megtelt táblát.

Habár Normafán nem sok hó maradt, a napsütéses idő miatt oda is sokan látogattak el.

(VIA)

Így is lehet!

“Grover Wilhelmsen még intubálása és beszédképtelensége ellenére is háláját akarta “mondani” az Ogdeni McKay-Dee Kórház egészségügyi dolgozóinak. A 70 éves beteg tollal és papírral kommunikált az ápolóval, és egyetlen kérése volt. “Műszakom közepe felé azt írta:” Tudod, nagyon szeretnék itt játszani a kórházban. Mit gondolsz arról, hogy a feleségem behozza a hegedűmet ? “ -idézi a CNN a kórház tájékoztatóját.
A lány aki kijárta az engedélyt és maga is a személyzet tagja az előadás alatt a szobában maradt, és figyelte a művészt, miközben egyházi himnuszokat és a “Tennessee Waltz” -ot játszott – írja a sajtóközlemény.” (Városi Kurír)

covid-statisztika

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük