A napokban olvastam egy cikket a depresszióról. Felzaklatott, mert én is megéltem. El kell mesélnem valakinek. Te olyan ember vagy, akinek valamiért megnyílnak az emberek. Megbízom benned én is.

Elmondom a történetem

-Szia Zoli! Régen beszéltünk már. Ne haragudj, hogy így rád írok a Messengeren! De emlékszem a sorozatodra, az “Ötvenesek az éjszakában”-ra. Nagyon szerettem. Korunkbeli, már sokat megélt lányok, fiúk meséltek a az életükről, szerelmeikről, tragédiáikról. Jó volt, mert őszinte volt. Igaz.

- Hirdetés -

A napokban olvastam egy cikket a depresszióról. Felzaklatott, mert én is megéltem. El kell mesélnem valakinek. Te olyan ember vagy, akinek valamiért megnyílnak az emberek. Megbízom benned én is. Elmondom a történetem.

Látszólag minden rendben volt. De mégsem

Emlékszel, a gimi után férjhez mentem. Hamar született egy lányunk és egy fiunk. Ők a legfontosabbak az életemben. De van egy kis hiányérzetem,mert szerettem volna főiskolára járni. A Képzőművészetire. Aztán beindult a család projekt és ez elmaradt. Éltük egy fiatal párok normális életét, dolgoztunk, neveltük a gyereket, kirándultunk, nyaraltunk a Balatonon. Látszólag minden rendben volt. De mégsem.

Majdnem harminc lehettem,amikor egy nyári napon elmentem a postára, aztán onnan indultam haza. Az utcán lépkedtem a napon, amikor mint egy hideg fuvallat, egyszere rám tört az érzés. Ma se tudom elmondani milyen. Körülírni se. A hideg fuvallat se jó. Nem adja vissza. Megijedtem. Pár napig rajtam volt, figyeltem magam, aztán elmúlt.

De később visszatért és egyre súlyosabb lett. “Idegen érzés”. Talán ez a legjobb szó rá. Magadba fordulsz, mert idegennek érzed magad mindenhol. Kívülállónak, aki nem tartozik sehova. Egyre jobban bele süllyedsz, és nincs menekvés. Persze a férjem észrevette rajtam. Ma is hálás vagyok neki, hogy kitartott mellettem. A gyerekek általánosba jártak. Ők is rájöttek, hogy anyával valami nincs rendben. Látták, hogy elmegyek dolgozni, ellátom a családot, de egyre jobban kiszakadok belőle. Nem beszéltem senkivel, csak a legszükségesebbet. Persze a munkahelyen is rájöttek, az ottani pszichológus viszont nem írhatott fel gyógyszert, elküldött szakrendelésre.

Egy nyári éjszakára emlékszem nagyon

Csodálatos csillagos ég volt. Felnéztem rá. De nem láttam szépnek. Úgy éreztem magam, mintha látnék egy bolygót, ahol házak, fák, emberek vannak, és köztük én. De a bolygó idegen, valahol a csillagok között van. Én nem tartozom senkihez, megfagyaszt a magány, a saját gondolataimba zárkóztam. Űrmagány, űrhideg ömlött rám, és a halál sugallatta.

Elmentem szakemberhez. Az a pszichológus ma már neves szakember. Nem ment velem semmire. Azt mondta, ilyet még nem látott, nem volt ilyen betege. Semmit nem meséltem neki, bármit kérdezett, vagy várt, és hallgatott. Soha egy szót sem. Csak ültem a széken és vártam, hogy megírja a receptet az antidepresszánsról. Amint a kezembe kaptam, már felálltam és elmentem. Egy idő után ő maga is mondta, tudja, hogy csak a gyógyszerért járok hozzá, de nem tud mit tenni velem.

Aztán eljött az az éjszaka is. Amit most elmondok, azt csak a legjobb barátnőm tudja rajtad kívül, senki más. A férjem se. Már régóta éreztem, hogy nem bírom tovább. Hiányzik a szeretet, a melegség, de nem tudom érezni, és én se másnak adni. Talán azért volt mert gyerekkoromban ittak a szüleim, de ez sem biztos. A nagyanyám nevelt fel igazából. Tiszta, erős, egyenes, istenfélő asszony volt. A legjobb ember a világon. De ettől ő se tudott megmenteni.

Csak a szememmel szerettem volna elköszönni tőlük

Szóval azon az éjszakán elhatároztam, hogy nem megy tovább, és végrehajtom a régóta kigondolt tervet. A gyógyszereket megvettem előre nagy mennyiségben. A Laterum Hotelben akartam kivenni egy szobát, ahol beveszem, és örökre elalszom tőlük. Megszabadulok mindentől. Megvártam amíg Laci, és a gyerekek elaludtak, majd csendben felöltöztem. De a kicsiktől el akartam búcsúzni. Nem mentem oda hozzájuk, nem adtam puszit, nehogy felébredjenek. Csak a szememmel szerettem volna elköszönni tőlük.

Megálltam az ajtóban, és rájuk néztem. A két tündér békésen szuszogott a melegben. És akkor történt valami. Egy kicsit felszabadultam. Engedett a nyomás. Egy pillanatra tudtam levegőt venni és feltisztult a fejem.”Úristen, mit csinálok én!”-ez hasított belém. Nem hagyhatom itt őket, szükségük van rám.

Gyorsan becsuktam az ajtót,a gyógyszereket kiöntöttem a wc-be és lefeküdtem. Évekig nem tudta senki, hogy aznap majdnem elhagytam a családom, és az életemet is. De ez elég volt ahhoz, hogy tudjam, érezzem, lehet kiút. Próbálkoztam, küzdöttem. Tettem a dolgom. Bár egy percig se voltam biztos benne, hogy sikerül.

Mindegy, megtörtént már

Nem vagyok rá büszke, de pár éven belül lett egy házasságon kívüli kapcsolatom. Egy szerelem, ami később csúnya véget ért. De akkor jó volt. Elhitette velem, hogy az életben vannak még szép dolgok. Menekültem bele az érzésbe, és ez segített. Tudod, egy nagy biztosítónál dolgozom. Vannak továbbképzések, céges buli stb. Látom mi folyik ott.

Úgyhogy ne jöjjön nekem senki a nagy álszent dumákkal a házastársi hűségről! Láttam, mit csinálnak a nőtársaim, akár a főnökök is ott a pasikkal. Aztán hétfőn minden megy tovább, mintha semmi se történt volna… Szóval nem ismerek nőt, aki legalább egyszer, kicsit ne csalta volna meg a férjét. Tényleg! Én voltam a kivétel. Sokan startoltak rám, de lepattantak, mert szerettem Lacit, a férjemet. Mikor a kollégámmal kiderült a kapcsolatunk, a munkahelyen el se akarták hinni rólam. Mindegy, megtörtént már. És segített a gyógyulásban.

Szóval kilábaltam orvosi segítség nélkül. Talán azért, mert gondolkodtam, próbáltam megérteni magam, és a világot. De arra jöttem rá igazából, hogy a Haláltól csak két dolog ment meg. A Gyerek és a Szerelem!

Köszönöm, hogy meghallgattál! Jó éjszakát neked!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét