Városi kurír
A napi fontos.

A hazugság attól, hogy sokszor és hangosan mondják, legföljebb hihetővé válhat, igazsággá soha

Mindig voltak és lesznek olyan önként jelentkezők, akik elhiszik, hogy a Föld lapos, és négy elefánt tartja a hátán.

0 447

Gül Baba nem egy békés, rózsafüzért morzsoló gondolkodó volt, hanem bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára, hogy harcoljon a magyarok ellen, mert társaival együtt az volt a célja, hogy elpusztítsák a keresztényeket.

A Don kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút

a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.

2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség,

ha sokszor elmondják, talán sokan hajlamosak hinni ebben, de nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazság legyen belőle. Akik látták, mi történt 2006. szeptemberében a TV székháza előtt, majd októberben, a belvárosban, s mernek még emlékezni a megrázó képekre, tudják, hogy mi történt. Egy felheccelt tömeg támadt a rendőrökre, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak, és azt is tudjuk, hogy a tankot elkötő öregúr sem békés szándékkal érkezett.

Lehet sikertörténetnek beállítani a 2010 óta tartó ámokfutást,

fülkeforradalomnak hazudni a megtévesztett választók szavazatát, ám ettől a lényeg nem változik: a szegénység évtizedek óta nem látott méreteket öltött. Mindnyájan láttuk a fotókat a karácsony és húsvét előtt ételért sorban állókról, sokáig nem felejtjük a szívbemarkoló képeket. Az iskolai történelemkönyvekben voltak hasonló felvételek, nyolcvan évvel korábbról – akkor éppen Horthy volt a kormányzó. A mélyszegénység mára már nem a hajléktalanok kiváltsága: lehet éhezni és fázni úgy is, hogy fedél van az ember feje fölött.

Az egészségügy romokban, az oktatás milliárdokkal megrövidítve, a jogrend már csak nyomokban hasonlít egykori önmagára.

Lehet demokráciának hazudni a diktatúrát,

lehet mindennek az ellenkezőjét mondani, mert mindig lesznek olyanok, akik ideig-óráig bedőlnek a számukra szépen hangzó hazugságoknak. Mindig voltak és lesznek olyan önként jelentkezők, akik elhiszik, hogy a fekete fehér, a kicsi nagy, a csúnya szép. Hogy a Föld lapos, és négy elefánt tartja a hátán.

A hazugság attól, hogy sokszor és hangosan mondják, legföljebb hihetővé válhat, igazsággá soha.

Leírás

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ