A Hit Gyülekezete Gesztesi Károllyal, Gera Zoltánnal, Friderikával és Oláh Gergővel népszerűsíti a Bibliát

Tíz órán keresztül, több mint 120 vendég közreműködésével startol a Biblia Napja elnevezésű maratoni felolvasónap, amellyel a Hit Gyülekezete a Szentírás olvasását kívánja népszerűsíteni.

Rendhagyó karácsonyi ajándékkal kedveskedik Magyarország legnagyobb online keresztény rádiója, a Hit Rádió. A Biblia Napja című élő műsorában több mint 120 vendég olvassa fel a négy evangéliumot.

A program fővédnöke Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze

A közreműködők között találjuk többek között Gesztesi Károly színművészt, Gera Zoltán labdarúgót, és olyan előadóművészeket, mint Friderika vagy Oláh Gergő, de egyetemi tanárok, lelkészek, újságírók és közéleti szereplők is a kezdeményezés mellé álltak.

A program fináléjában a Hit Gyülekezete budapesti csarnokában több ezer férfi: nagypapák, családapák, egyetemisták, gimnazisták és a még fiatalabb korosztályhoz tartozók olvassák majd együtt az evangélium szavait.

A nagyszabású programot 2019. december 21. (szombat) 8-18 óráig élőben lehet követni a Hitrádión, illetve a rádió Facebook és Youtube csatornáján.

Forrás

Becso

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük