A holland diákok és tanárok szivárványszín és lila ruhát öltenek pénteken, így támogatva az LMBTI+ fiatalokat

A holland általános és középiskolás diákok, valamint több ezer oktatási intézmény tanárai és dolgozói, lila és szívárnyszínű ruhát öltöttek magukra pénteken, hogy kifejezzék támogatásukat az LMBTI+ közösséghez tartozó fiatalok iránt – írta az NlTimes hírportál.

A “Lila Péntek” (más néven Paarse Vrijdag) elnevezésű eseményt 2010-ben kezdeményezte a COC Nederland szexuális sokszínűséggel foglalkozó jogvédő szervezet

Kezdetben csupán 150 iskola csatlakozott a kezdeményezéshez, idén viszont már “rekordszámú”, csaknem 3000 oktatási intézmény vesz részt benne. 

A hírportál szerint, ezen a napon több százezer diák és tanár fejezi ki tiszteletét és támogatását az LMBTI+ közösséghez tartozó fiatalok iránt, az oktatási intézményekben olyan foglalkozásokat tartanak, “amelyek keretében azt ünneplik, hogy mindenki lehet önmaga.”

A COC Nederland honlapján szereplő információk szerint, az általános iskolák felső tagozatosai számára ismeretterjesztő, interaktív vetélkedőt szerveznek, amely olyan témákkal foglalkozik, mint a szerelem, a barátság és a család. Egy, az eseményt szervező amszterdami általános iskolai tanár nyilatkozata szerint fontos hogy az oktatók kiálljanak a diákok elfogadása és biztonsága mellett. “Fontos továbbá az is, hogy a diákok tudják, hogy egy gyereknek lehet két anyja, és a szomszéd férfi is beleszerethet egy másik férfiba” – tette hozzá az oktató.

A középiskolások számára a COC Nederland talkshow-t szervez ahol a diákok Lotte van Eijk influenszerrel beszélgethetnek olyan témákról, mint a nemi identitás, a “queerség”. a nemi sokszínűség és a vallás. 

A jogvédő szervezet szerint, a szexuális sokszínűségre való figyelemfelhívásra az iskolában még mindig nagy szükség van: Az LMBT+ diákokat sokkal gyakrabban zaklatják, és néha még a tanárok is csatlakoznak a zaklatáshoz.

A “meleg” a leggyakrabban használt szitokszó az iskolában, és az oktatási intézmények 14 százaléka nem tesz semmit az elfogadásáért, pedig ez 2012 óta kötelező.

Az LMBTI+ fiatalok körében az öngyilkossági ráta majdnem ötször magasabb az átlagosnál – áll a szervezet honlapján.

Vastag bőr a Fidesz-arcon – Megint kiakadt a kormánypárt LMBTQ-ügyben