Egy hétvége, több megemlékezés. Ez magában nem baj, de… a holokauszt első tömegmészárlására egy napon emlékezni Horthy Miklósra, hát ez finoman szólva is embertelen, érzéketlen és felháborító.


Ez lenne a kormány-empátia?

1941. augusztus 27-28-án történt a holokauszt első tömegmészárlása: a Szovjetunió német megszállás alatt lévő nyugati részén, a ma Ukrajnához tartozó Kamjanec-Pogyilszkij – akkori hivatalos nevén Kamenyec-Podolszkij – közelében mintegy 23 600, nagyobbrészt Magyarországról kitoloncolt (számítások szerint 12-15 ezer) zsidót gyilkoltak meg a német SS-csapatok.

Horthyra emlékezve…

Közben vasárnap a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány és Kenderes Önkormányzata ökumenikus istentisztelettel, koszorúzással, fotókiállítással és tudományos konferenciával emlékezik meg a kormányzóról. A rendezvényen ott lesz egy fideszes polgármester, Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója és egy fideszes képviselő is.

A DK közleményben tiltakozott a Horthy-emléknap ellen, azt írták, hogy

„A szélsőjobb immár nem mentegetni igyekszik a kormányzó antiszemitizmusát, inkább kérkedik vele. Januárban a holokauszt emléknapjára időzítették a közfelháborodás miatt végül elmaradt Horthy-emlékmisét, a mostani megemlékezést pedig 24 ezer magyar zsidó Kamenyec-podolszkíji lemészárlása évfordulójának hétvégéjén rendezik.”

Szirtes Andrásnak a napokban filmje jelent meg a témában, két idős túlélő beszél a mészárlásról:

(forrás: hvg.hu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét