Connect with us

Banánköztársaság

A HÖOK elnöke nem áll egyértelműen az SZFE-s tüntetők mellé

szfe
Megosztás

Az SZFE saga most ott tart, hogy az egyetemi polgárok nem fogadják el az állam által rájuk erőltetett alapítványi formát, pontosabban a kuratórium élére kinevezett Vidnyánszky Attilával nem hajlandóak szóba állni.

Vidnyánszky a levelező tagozat

Patthelyzet van. Ugyanakkor az egyetemisták által lezárt Vas utcában értelemszerűen nem kezdődhetett meg a tanév, amit az új „főúr” zokon is vett. A Nemzeti Színház fura ura leveleket küldözget, míg az ellenállók nem kérnek belőle.

Ez akkor derült ki a legvilágosabban, amikor hosszú idő után a „párbeszédbe” bekapcsolódó Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) megbeszélésre hívta az SZFE tüntető, blokádot fenntartó képviselőit, akik viszontválaszukban jelezték, csak akkor hajlandóak leülni tárgyalni, ha nem lesz ott Vidnyánszky Attila.

Végül mégis volt egy csonka megbeszélés, amelyen a kuratórium részéről volt ott egy fő (?), míg a tiltakozók távol maradtak.

Murai László, a HÖOK elnöke a Klubrádió rendelkezésére állt

Ha egyértelműen a színművészetis tüntetések mellé állnának, akkor nagyon sok hallgató véleményét kirekesztenék – mondta Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke. Hozzátette: huszonéves gyerekekként nem tudnak ekkora „kultúrpolitikai háborúban” igazságot tenni. Szerinte az őszinte és empatikus diskurzus segíthet a legtöbbet.

A HÖOK azt látja, hogy a két oldal között kialakult szakadék áthidalhatatlanná kezd válni

„Ha megvizsgáljuk, hogyan lehet vége a konfliktusnak úgy, hogy a hallgatóknak a legjobb legyen, akkor az őszinte és empatikus légkörű diskurzus segíthet a legtöbbet” – vélekedett Murai László.

Patthelyzet van, szükség van olyan szereplőkre, amelyek szeretnék közelebb hozni egymáshoz a két oldalt. Azt sajnálja, hogy kevés a diplomatikus megnyilatkozás; szerinte ez a két oldal, amely „történelmileg felállt”(?), jelenleg nem tud egymással beszélni.

Murai László abban egyetért, hogy a többi „struktúraváltó” intézményhez képest az SZFE-nél túl gyors volt az átalakítás, nem egyeztettek eleget és nem egyenlő szintről indultak a felek.

A HÖOK elnöke szerint a felek elbeszélnek egymás mellett

Ha a HÖOK ebben úgy foglal állást, hogy hogy a vagy b verzió a helyes, akkor elszalasztják a lehetőséget arra, hogy a hallgatók a legkevésbé sérüljenek, mert így vagy úgy, de extrém vége lesz az ügynek. Úgy vélte, „minimum 30 éves konfliktus”, amely most kicsúcsosodott az SZFE ügyében, ennek kiváltó okai azok a személyi ellentétek, szomorúság, düh, ami most megvan az emberekben, biztosan nem csak a modellváltás miatt alakult ki.

Vita van a HÖOK-ban arról, hogyan ítéljék meg a helyzetet

Murai László szerint az fals képet mutatna, ha azt mondaná, hogy mind a 300 ezer, általuk képviselt hallgató egyetért az SZFE-vel és a kiállás módjával, mert ez nincs így. Nagyon sok rétege van ennek az ügynek, nem lehet egyértelműen állást foglalni.

Eddig a Bolgár György által készített interjú összefoglalása

Azt lehet erre mondani, hogy a HÖOK elnöke „se hal, se hús”. Lényegében egyetlen pozitív gondolatot, támogató mondatot nem volt hajlandó mondani az SZFE polgárai mellett. Murai László kívülállóként próbálta elemezni a helyzetet, ügyelve arra, hogy se A-t, se B-t ne mondjon.

Érdekes az is, hogy például már ő is felemlegeti, hogy „minimum 30 éves a konfliktus”, ami természetesen maszatolás.

A konfliktus harmadik hetében a hírtv-s „sajtóklub”, majd Schmidt Mária is előállt az új elméletükkel, hogy valójában a Színművészetit a nyolcvanas években Aczél György áldásával elfoglalta egy liberális rendezőkből és dramaturgokból álló csoport. És eljött végre az ideje, hogy ők menjenek.

Persze Murai László ahhoz (is) gyáva, hogy ezt nyíltan kimondja. HÖOK elnökként nem volt hajlandó kiállni az SZFE diákjai mellett.

Forrás: Klubrádió

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Ábrahám Irén

    2020.09.10 15:40 at 15:40

    Ki is a HÖOK elnöke? Kiket képvisel? Remélem a diákokat! Hozzáállása alapján nem egy „jellem bajnok”

  2. natrix

    2020.09.10 18:40 at 18:40

    Kapjon az SZFE teljes autonomiát, akkreditációt, ha ezt akarja. Az Állam meg vegye le róla a kezét és ne adjon se ingatlan, se financiális alapot. Legyen az SZFE magán alapítványú! Akkor mindenki szabad lesz.

  3. Losonczi Ágnes

    2020.09.11 22:31 at 22:31

    Kiafaxot etetnek ezek a höokék?! Épp azért alakult ki a helyzet, mert a kaméleonszemű vidnyánszky azt merészelte „párbeszédnek”nevezni, ha előre aláírt határozatot töm az egyetem pofájába, vagyis kivágja a hangszálait is! Ahogy a kaméleonszemű a támogató megkeresésekről hadovál, hogy aztán arra ébredjen, hogy a keze a tele bilijébe lóg, ugyanúgy hantázik a höokos olyan egyetemistákról, akik a kaméleonszemű mellé állnak. Ha volnának ilyenek, már rég hallatták volna a hangjukat, mert néma gyerek nem csinál lakájkarriert orbanisztánban.

  4. Losonczi Ágnes

    2020.09.11 22:32 at 22:32

    Ok, de akkor állambácsi se kapja az adónkat, ha a VILÁGON SEMMIT nem ad vissza belőle: se egészségügy, se oktatás, csak szabadrablás: ŐKET MINEK FINANSZÍROZNI???

  5. Losonczi Ágnes

    2020.09.11 22:35 at 22:35

    Komolyan, úgy mégis úgy hangzik, mintha a diákok mellé állna?! Csak igazi karrierista módján, amolyan horthysan gyáva kukac valódi állásfoglalást felvállalni. És pont úgy kilóg a lóláb és fog kétszék között a pad alá esni. Tiporják is meg, bár az ilyenek mindig a felszínre úsznak fel, mikor felkavarják a xart.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük