Connect with us

Kerítésen innen

A Horthy-rajongó, zsidózó Takaró Mihályra bízták a NAT hazafiasítását – Frissítve a minisztérium helyreigazítási kérelmével

takaro mihaly
Megosztás

Az irodalomtörténész felel a hvg.hu információ szerint azért, hogy a 2020-ban bevezetendő Nemzeti alaptanterv humán műveltségterületeket érintő részeiben jobban tükröződjön a hazafias szemlélet. Hogy ez pontosan mit jelent, azt ősszel fogjuk megtudni.

„Hazafiasabbra” írja át a magyar irodalmat és történelmet

A lovagkereszttel kitüntetett, nácibarát Takaró Mihály vezeti majd a közszolgálati televízió deklaráltan diákok és oktatók segítésére indított, M5 nevű ismeretterjesztő csatornájának egyik műsorát 2016 szeptemberében.

Az antiszemitizmusáról ismert Nyírő Józsefet és a numerus clausus hívét, Tormay Cécile-t zseninek, a Nyugatot viszont „kis zsidó lapocskának” tartó, Kertész Imre magyarságát megkérdőjelező, Spiró Györgyöt embernek nehezen nevező irodalomtörténészről ezúttal azonban még lesújtóbb hírünk van: Takaró vezeti azt a munkacsoportot, amelynek feladata, hogy a tavaly szeptemberben elkészült, de rögtön átdolgozásra ítélt új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében a kormánypártok ízlésének megfelelően írja át „hazafiasabbra” a humán műveltségterületeket – főként a magyar irodalmat és történelmet – érintő részeket.

Emlékezetes: a Csépe Valéria vezetésével kidolgozott NAT-tervezetről már a bemutatása előtt azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy „ez így, ebben a formában biztosan nem lép életbe„, később pedig kiderült, hogy a kormánynak az a legfőbb baja az anyaggal, hogy

nem elég keresztény, nem elég hazafias, nem elég nemzeti. Összességében: túl független.

 

Kásler felkérésére dolgozik az EMMI-nek

A jelenleg hatályos, 2013-ban életbe lépett nemzeti alaptantervbe annak idején egyébként éppen Takaró nyomására került be Wass Albert és Nyírő József, valamint a műveikben a zsidók ellen uszító Szabó Dezső, és Sinka István is, ami ellen zsidó szervezetek és a Magyartanárok Egyesületének tagjai is élesen tiltakoztak annak idején.

A Horthyért rajongó, korábban a Trianoni szemlét is szerkesztő Takaró akkoriban az Oktatási Hivatal külső munkatársa volt, az irodalomtörténésznek információink szerint ma viszont nem egy háttérintézménnyel, hanem közvetlen az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) van szerződése: a 2019 január elsejétől augusztus 31-ig szóló megbízás tárgya hivatalosan „bizalmi jellegű szakértői feladatok, minisztériumi háttéranyagok szakértése, összefoglalók ellenőrzése, lektorálása, segédanyagok készítése”. Az azonban nem derül ki az amúgy a kormany.hu-n is fellelhető szerződéslistából, hogy az iménti leírásba a NAT-tal kapcsolatos teendői is beletartoznak-e, csak annyi, hogy a munkáért Takaró havi 1,123 millió forintot kap.

Informálisan úgy tudni: Takaró az őt márciusban újabb állami elismeréssel kitüntető Kásler Miklós miniszter felkérésére dolgozik. (Takaró és a vele együtt díjazott Döbrentei Kornél kitüntetése ellen a Mazsihisz közleményben tiltakozott.)

Visszautasította a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói székét

Takaró Mihályt a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjjal tüntette ki Kásler Miklós 2018-ban

A megbízásával kapcsolatban – egyebek mellett, hogy mely pontokon és milyen formában, illetve szempontok szerint tervezi hazafiasabbra formálni a nemzeti alaptantervet – a hvg.hu többször kereste Takaró Mihályt is, de a Kárpát-medencei Magyartanárok Egyesületét is vezető irodalomtörténész nem vette fel a telefont.

Takaró Mihály nemcsak a bevezetőben említett Háromszor magyar című műsort vezette az M5-ön, Száműzött magyar irodalom címmel korábban a Duna Televízión is futott műsora, amelyben Tormay, Sinka, Szabó, Wass és Nyírő méltatása mellett kitagadta a magyarok közül a zsidó származású írókat. Hasonló címmel az előbbi szerzőket bemutató előadás-sorozatokat is tartott korábban – többek között a polgári köröknek és a Fidesz alapítványának otthont adó Polgárok Házában.

Az irodalomtörténésznek 2018 októberében amúgy a NAT-lektorálásnál előkelőbb pozíciót kínált az erőforrás-miniszter: a Petőfi Irodalmi Múzeum Prőhle Gergely távozásával megüresedő főigazgatói székét szánta neki, de ő állítólag nemet mondott.

Rémisztő „hazafias tanítások”

Nem csoda: a jelenlegi megbízással valóra válhatja a róla laudációt író, irredenta nézeteiről ismert Raffay Ernő történész szavait, akinek Takaró életművéről állítása szerint mindig József Attila sora jutnak eszébe: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani”.

Hogy az irodalomtörténész hazafias „tanításai” pontosan hogyan jelennek meg a Nemzeti alaptantervben, azt leghamarabb ősszel fogjuk megtudni, az átdolgozással megbízott szakértőknek ugyanis ekkorra kell a munkát befejezniük.

(Forrás: HVG)

Helyreigazítás

A cikk megjelenése után az alábbi helyreigazítási kérelem érkezett hozzánk a  minisztérium sajtóosztályától:

„Valótlanul állítottuk, hogy Takaró Mihályt az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2019 január elsejétől augusztus 31-ig bízta meg „bizalmi jellegü szakértői” feladatokkal, „minisztériumi háttéranyagok” szakértésével, „összefoglalók” ellenőrzésével, lektorálásával, „segédanyagok” készítésével..” Ezzel szemben a valóság az, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának a cikkben megjelölt Takaró Mihály úrral nincs semmilyen hatályos szerződése.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük