Az idős popsztár véleménye: a jó Isten keze van abban, hogy egy ilyen ember az ország vezetője, mint Orbán

„Római katolikus, vallásos ember vagyok. Magyar és hazaszerető. Meggyőződésem, a jó Isten keze van abban, hogy egy olyan korban élhetek, amikor egy keresztény, katolikus országnak egy ilyen ember a vezetője, mint a miniszterelnök. Számomra Orbán Viktor a világ egyik legnagyobb élő politikusa, és hiába savazzák és próbálják lejáratni, nem lehet kiütni” – mondja a Mandinernek adott interjúban Szikora Róbert, a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca.

Orbánnak, vagy Szikorának jobb a zenész rendszeres hűségnyilatkozata?

Szikora nem először hangoztatja, hogy mennyire meg van tisztelve attól, hogy egy korban élhet tisztelete tárgyával, vagyis Orbán Viktorral. 2020 júliusában 24.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy

“Orbán Viktor számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz. Nyilvánvaló volt, hogy a barikád túloldalán álló balliberálisok beszólnak majd. Úgy gondolják, a liberalizmus addig tart, amíg elfogadják, amit ők gondolnak. Nem tudják benyelni, hogy boldog születésnapot kívántam Orbán Viktornak. Ezt csak akkor tudnák megtenni, ha picit is liberálisok lennének, és nem ilyen felforgatók.”

Arra a kérdésre, hogy a liberálisok mit forgatnak fel, így válaszolt:

“Mindent. Ráadásul nem szeretik a hazájukat. Az életben szükség van tabukra, a liberalizmus alapja viszont az, hogy minden tabut megszüntessenek. Miközben én nem akarom megismerni, mondjuk, édesanyám fiatalkorát. Nem akarok a papok nemi életéről vagy a cölibátusról beszélni. A liberálisok a hazáról, a családról is csak rosszat mondanak. Minap jártam egy kis régiségboltban, ott az egyik jó barátom azt mondta: Robi, ezzel a videóval nagyon megosztottad az embereket. Mondom, na, mit osztottam én meg? Vagy egy gyáva pali vagyok, vagy felvállalom a gondolataimat. Miközben tudom jól, hogy a közönségemet ezzel tényleg meg fogom osztani.“

Szerinte ma demokrácia van, aminek az a lényege, hogy elmondhatja a véleményét, még akkor is, ha ezzel sok ellenséget szerez:

“Jó pár művész pont ezért nem mer beleállni, és hallgat. Én viszont nem teszem ezt. Még a 2000-es évek elején a Pannon Rádiónak volt az egyéves évfordulós bulija, amin részt vettem. Másnap kapom a telefont, hogy figyelj Robi, ha ezt tovább csinálod, nem tudunk megvédeni. Mégis kitől kéne engem megvédeni? A büdös kommunistáktól sem kellett, akkor ezektől? Miért, tehát ezek rosszabbak? “

Na és persze Soros…

Újra kitért arra, hogy szerinte liberális oldal mindig mindenkit nyakig megaláz. Majd felmondta a Fidesz leckéjét:

” Persze mindennek a végén ott van Soros, a sátáni figura. Közben mindenre ráfogják, hogy rasszista. Miért volna rasszizmus, ami George Floyddal történt? Csak mert fehér volt az az idióta rendőr, aki rátaposott az egyébként visszaeső bűnöző, fekete George Floyd fejére?” /…… / “Ugyan, nem a tüntetés a lényeg! Hanem hogy régóta készültek erre a liberálisok, ez most igazán jól jött nekik. Közeledik a választás, kellett egy apropó a rendbontáshoz. Ez a casus belli, a csinált ügy, ami miatt megint lehet felforgatni.”

De vissza a mába….

Szikora rajongása nem hagyott alább, sőt! Szerinte Orbán Viktor hat lépéssel előrébb jár, mint a hazai liberálisok és baloldaliak. Mint mondja, ráadásul Orbánnak, velük ellentétben, van víziója.

„Ha ő nincs, ma itt lennének a migránsok. Nem kellenek a migránsok, van nekünk elég gondunk a baloldallal is.”

Szikorát az ismerősei – elmondása szerint – időnként figyelmeztetik, hogy „ne csináld, Robi, ne állj bele a politikába, mert lefelezed a közönségedet”, de őt ez nem érdekli.

„66 éves koromra engedtessék már meg, hogy kimondjam, amit gondolok!”

– szokta válaszolni.

Egy kis háttér…..

A ripoertban elhangzik a kérdés, hogy a kormány melletti kiállásai Orbánnak jók vagy neki, de erre nem ad választ a zenész. Hogy Orbánnak jó-e, azt mi sem tudjuk, -írja a hvg.hu– de anyagilag eléggé kifizetődő a zenésznek.

Legutóbb, 2019 nyarán például 7 millió forintot kapott Kásler Miklós miniszteri keretéből a jubileumi koncertjére, de Balog Zoltán is tízmillióval támogatta 2013-ban a koncertjét.

Bár a Mandiner-interjúban hosszasan értekezik, mennyire üldözték őt és családját a kommunisták, mint az R-Góról szóló könyvből kiderült, 1986-ban még – Gandhi mellett – Kádár Jánost nevezete meg, mint kedvenc politikusát.

koronavírus

3 hozzászólás

  • Avatar
    2021.01.12 - 18:32
    Közvetlen hivatkozás

    Volt már olyan a világtörténelemben, hogy politikai gyilkosság vetett véget egy diktátor életének és utána a nép sorsa jóra fordult….Ha viszont ez nem jönne össze, akkor 2022-ben minden normális magyar ember, azaz minden nem fideszrajongó ember menjen el szavazni, és adja voksát bármelyik nem fideszes jelöltre és pártra.

    Válasz
  • Avatar
    2021.01.13 - 21:40
    Közvetlen hivatkozás

    Ugy néz ki,hogy ennek is megfertözte az agyát valami sulyos bacilus. Olyan szavakat használ,hogy a világ összes valaha élt höse kutyafüle az orbánhoz képest. És még istent is belekeveri.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük