Bár hónapokig nem fogott kesztyűt, mégsem akar elszakadni sportágától a háromszoros világbajnok dr. Busa Gabriella.

A versenyzéstől tavaly novemberben visszavonult 31 éves kick-boxos öt hónapon keresztül szerepelt a TV2 extrémsport reality-jének második évadában, ahol a nézők szeretete mellett a legjobb női versenyző címet is sikerült elnyernie.

- Hirdetés -

A rendőri végzettség mellett jogi diplomával is rendelkező, nyomozóként dolgozó sportoló a Dominikai Köztársaságból hazatérve máris elkezdte megtervezni a következő kihívásokat, amelyek között tanulás és edzői munka is szerepel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A Halker-Király Team büszkesége 23 évvel ezelőtt szeretett bele a kick-boxba, amelyet 2019 novemberéig űzött versenyszerűen

Ekkor már a háta mögött tudhatott aranyérmeket hozó világbajnokságokat és megtapasztalta azt is, hogy milyen öröm húgával, a szintén eredményes kick-boxos Andreával egyazon világversenyen felállni a dobogó legfelső fokára. Az ügyességi és akadálypályás versenyekből álló Exatlon megnyerését elmondása szerint azonban mégsem érdemes összemérni a korábbi sportsikereivel.

„Amit nagyon tudtam hasznosítani a kick-boxból, az a koncentráció volt, mert szerintem nem az akadálypályán dőltek el a versenyek, hanem a végén az ügyességi feladatoknál, szóval igazából az számított, hogy ki tud jobban fókuszálni az adott időben. Én ezt a saját sportágamból vettem, mivel ott is háromszor két perc egy meccs, abba kell belesűríteni mindent. Meg hát ezért sem lehet összehasonlítani, hogy melyik megmérettetés a nehezebb, mert egy világversenyre való felkészülés hónapokig tart, de maga a verseny egy hét, a műsorban viszont öt hónapon keresztül folyamatosan jöttek a versenyek.”

Busa Gabriella már a sportreality megnyerése előtt a közönség egyik kedvencévé vált, és sportágára is felhívta a figyelmet, ami a műsor egyik legpozitívabb hozadéka volt a szegedi bunyós szerint.

„Nagyon szeretném, hogyha ez a műsor jó lenne arra, hogy minél több gyerek elkezdjen sportolni, és ha már sportol, akkor miért ne a kick-boxot válassza? Már személy szerint is kaptam olyan üzeneteket, hogy szeretnének elkezdeni kick-boxolni, és kérdezik, hogy hol lehet belevágni. Örülnék, ha ezt a népszerűsítő munkát valamilyen formában később is tudnám folytatni” – fogalmazott a tévésztárrá lett kick-boxos.

Teljes interjú a Sportexpert.hu-n!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét