Connect with us

Ez a nap

A kánikula rövid időre felfüggesztve — Giga viharok jönnek

kánikula
Megosztás

Ma az ország nyugati felén már a hidegfront mögött hűvösebb levegő áramlik be, éppen ezért ezeken a területeken 23-26 fok körüli maximumokra van kilátás! A kánikula rövid időre felfüggesztve. Giga viharok jönnek.

Kánikula nélkül!

A délelőtti órákban még a Duna-Tisza közén is felkúszik a hőmérő higanyszála 28-30 fokig, majd a déli óráktól itt is számíthatunk erősödő szélre, záporokra, zivatarokra, illetve néhány fokos lehűlésre.

A délután második felétől már keleten is lehűl a levegő, ám előtte akár 33 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Ezeken a területeken akár hevesebb zivatarok sem kizártak ( főleg északkeleten).

A front útját leginkább az erősödő, néhol viharossá fokozódó szél jelzi, azonban főleg az ország északi felén záporok, zivatarok is kialakulhatnak, sőt északkeleten akár hevesebbek sem kizártak.

Meddig tart a kánikulastop?

Összegezve:

Vasárnap a térségünket megközelítő hidegfront előreláthatólag megtorpan. Változatosabb, felhősödésekkel, több hullámban érkező záporokkal tarkított időre van kilátás, de nem lesz rossz idő. Nyugaton élénk, olykor erős ÉNY-i szél fúj, keleten mérsékelt marad a légmozgás.

A délelőtt folyamán, északon és nyugaton várható felhősebb égbolt, elszórtan záporok, zivatargócok, míg délen, délkeleten meleg, napos idő a valószínűbb.

Délután előreláthatólag a Tiszától keletre eső térségben és az Alpokalján lehet főként zápor, zivatargóc. A Dunántúl nagy részén és a Duna-Tisza közén szakadozott felhőzet, változó napsütés a valószínűbb.

Este, éjjel érkezhet ismét csapadék az északnyugati térségbe, illetve a délkeleti országrészben alakulhatnak ki zivatargócok. Másutt változó felhőzet valószínű, kisebb az esélye esőnek, zápornak. Élénk, időről-időre erősebb É-i szél fúj.

Hétfőn délelőtt országszerte csökkenő felhőzet, majd változóan napos-felhős idő most a valószínűbb. Napközben várhatóan csak elvétve fordul elő záporeső. Mérsékelt É-i légmozgás ígérkezik.

Este érheti el a nyugati országrészt a térségünkben hullámzó front újabb hulláma. Éjjel, a Dunántúl térségében kiadósabb esőkre, zivatarokra és erős, gyakran viharos lökésekkel kísért É-i szélre kell készülni. Hajnalban a középső országrészt is eléri várhatóan a kelet felé terjeszkedő csapadékmező, illetve az erősödő É-i szél.

Kedden kelet felé mozog a már zömében csendesebb esőket, záporokat adó csapadékmező. Nyugaton már délelőtt, keleten, a délután folyamán süt ki várhatóan a nap. Eleinte élénk vagy erős, délután már gyengülő ÉNY-i szél fúj.

Két nap nyár, de azután…

Szerdán, csütörtökön változóan napos, időről-időre mérsékelten felhős, de csapadékmentes, melegedő idő most a legvalószínűbb.

Pénteken is változó felhőzet melletti napsütés ígérkezik jellemzőnek nyaralóknak kedvező hőmérséklettelm de ez messze nem lesz kánikula. Estére körvonalazódik egy hidegfront érkezése felhősödésekkel, élénkebb széllel, szórványosan, főként délnyugaton, nyugaton zivatarral, esővel.

Szombatra – még jelentős bizonytalansággal, de – a Dunántúlon esős, zivataros idő, lehűlés ígérkezik, míg keleten, délkeleten a front előtt még fülledt hőség várható, majd ide is megérkeznek a zivatarok.

Forrás

Kánikula

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük