Connect with us

Ez a nap

A katalán szakadárok magyar segítője a spanyol csendőrség látókörében

Megosztás

Magas beosztású magyar uniós tisztviselő adott tanácsot a katalán szakadároknak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió számára elfogadható módon tudják képviselni a függetlenség ügyét – írta szerdán az El Mundo című spanyol napilap, hivatkozva katalán függetlenségpárti tisztviselők levelezésre, amelyet a spanyol csendőrség foglalt le.

Megfelelő érvek kellenek az uniós támogatáshoz

A cikk szerint Pere Aragonés, a katalán kormány gazdasági tanácsosának, Oriol Junquerasnak a helyettese, 2017 júniusában pozitívnak nevezte a Székely P. Istvánnal, az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága egyik igazgatójával tartott találkozót.

Aragonés munkatársainak hangsúlyozta teljes egyetértését Székely P. Istvánnal, aki úgy vélte, a függetlenségi projektnek „van helye az Európai Unióban”, de megfelelő érveket kellene használnia ahhoz, hogy „megszerezze a nagy uniós országok támogatását”, és azt javasolta: hagyják el a „Spanyolország kifoszt minket” szlogent, mert az nem hihető, ellenben több lehetőséget látott a bírósági zaklatások üzenetének hangsúlyozásában.

Az El Mundo szerint a magyar tisztviselő – aki a különböző tagállamok gazdaságpolitikájának felülvizsgálatáért felelős – nem tölt be olyan magas pozíciót, amely miatt a spanyol kormány nyugtalankodna, de támogatása mégis bizonyos jelentőséggel rendelkezik.

Székely már nem emlékszik

Az Európai Bizottság egyik hivatalos szóvivője a spanyol napilapnak úgy kommentálta az értesülést, hogy Székely magántalálkozót folytatott Natalia Masszal, a gazdasági tanácsos elemzéssel foglalkozó csapatának főigazgatójával. Valamint a magyar tisztviselő nem emlékszik, hogy mondta a feltételezett észrevételeket.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság álláspontja Katalóniáról jól ismert, nincs mit hozzátenniük. A testület nem támogatja a katalán függetlenségi törekvéseket.

Az El Mundo azt is közölte: Székely P. István, aki a Twitter-oldalán szimpátiaüzeneteket fogalmazott meg Katalónia felé, munkája során nem foglalkozik Spanyolországgal.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük