Connect with us

Kerítésen innen

A KDNP a Fidesz nélkül is maradna a Néppártban – de kellenek-e?

Semjén: “amíg várjuk a Szentatyát a politikai küzdelmek terén is legyen “treuga Dei”, “Isten békéje időszak”
Megosztás

Semjén Zsolt tegnap szűk körben megerősítette, amiről már többször lebegtetett, a KDNP a Fidesz nélkül is az Európai Néppártban marad. Ezt mondták az atv.hu-nak kereszténydemokrata politikusok.

A pártelnök az európai parlamenti szavazás után azt mondta:

a KDNP mindent lát, minden tud és mindent ért,

de marad a Európai Néppártban. Oda ugyanis Antall József és Helmut Kohl személyesen hívta be őket, és vatikáni körök és néppárti vezetők is

„magas szinten”

kérik, hogy maradjanak a  Fidesz távozása után is. Ennek kissé ellentmond novemberi nyilatkozata, akkor éppen besokallt és a párt távozásáról elmélkedett.

A kereszténydemokrata politikusok szerint Semjén Zsolt azért is a maradás mellett van,

mert mint mondta, „vért izzadt” a Giczy György vezette KDNP kizárása után, hogy visszavegyék őket.  A meg nem nevezett kereszténydemokraták szerint Semjén Zsolt elismerte, hogy most

„nagy hit” kell a maradáshoz, de szerinte „ez  megvan”.

De miként vélekednek erről a Néppártban?

Mit kezdenek a pártszövetség mérhetetlen népszerűségű tagjával, amelyik egy követ fúj a „nagytestvérrel”?

Orbán Viktor pénteken az állami rádióban azt mondta, tegnap „egy centire” volt a Fidesz attól, hogy kilépjen a pártcsaládból, miután a néppártiak túlnyomó többsége is megszavazta a jogállamiság romlásáról és a 7-es cikkely eljárásáról a határozatot.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Pingback: Semjén Zsoltot -áttételesen Orbánt- kirobbantani sem lehet a Néppártból - ha Orbán megy is, Ő marad(na)! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük