Blogbazár
A Kedves Vezető eldobható, hasznos idiótájáról nincs mit szólni. Eszköz. Kerti szerszám, aki az ásó és a kapa között hányódott a felcsúti dácsában
Demeter Szilárdról, a Kedves Vezető eldobható, hasznos idiótájáról nincs mit szólni. Az embert a túlérett, ordenáré-büdös pálpusztai sajttól sem azért kapja el a hányás, mert ócska a csomagolása. Eszköz. Kerti szerszám, aki az ásó és a kapa között hányódott a felcsúti dácsa márványpadlós pecujában (plebejus a kedves Vezető. Plebejus!) amit most elővettek.
Mit számít? Kellett…
Bayer művész úr lehet, szabin van, pedig úgy zsidózni-átkozódni senki nem tud, mint ez a kereszténydemokrata úr – Keresztény? Demokrata? Úr? – a pacalhuszár meg ennyire hm…szofisztikált üzenet tolmácsolására fénykorában is képtelen volt, Kósa….Kósát meg inkább hagyjuk. Ki maradt? Na, ki?
Elvégezte, leírta, amire szánták,
csupa gané is lett, elvégezte a dolgát, megy majd vissza a helyére. Erre találták ki, ezért vették meg. Olcsó, tucatáru, ezrével van a piacon. Semmirevaló, csak erre jó, majd elkopik, kicsorbul, akkor gondolkodás nélkül eldobják, a gazda, a Kedves Vezető, meg kivesz a sufniból egy másikat. Kell is majd rövidesen, mert a Kedves Vezetőnek fuldoklani méltóztatik éppen. Remegni, elkékülni, levegőért kapkodni. Kell(ene) valami jó kis mentőöv. Soros, a migráncsok, Gyurcsány, az isten szerelmére bármi, amibe ez a szerencsétlen meg tudna kapaszkodni, amivel legalább még egy picit a felszínen tudna maradni. Jelzem, nem fog menni! A Demeter-félék, Bayer, meg a többi, legfeljebb, ha ganét hordani jók, de a túléléshez kevesek. Nagyon kevesek.
De, ilyen a kontraszelekció,
amit persze a Kedves Vezető is, mint minden ócska diktátor haverja, és bukott elődje megtalált, mikor kigyomláltak maguk körül minden gondolkozni tudó, valamennyire is önálló embert, nehogy ők buktassák majd meg. Így most EZÉRT BUKIK MEG. Értem én, hogy közel a vég, hogy ilyenkor már nem számít az úri modor a diplomácia….Mondjuk, úri modor? Ezeknél? A böfögő, suksükölő, zsíros tokájú repcsiző-helikopterező-kurvázó, a Kedves Vezető képre formált, fejszével kifaragott-nevelgetett nemzeti tőkésosztálynál? Haver, ezek a lopott milliárdjaikat olvassák esténként, nem Balzacot!
Értem én, hogy ILYENKOR az adrenalin átír mindent
Háborút vív, kormányzati vendettát hirdet, a falkát színészekre uszítja (Normális? George Clooney, mint nemzeti közellenség? Pfff.), zagyva dolgozatokat irkál, fenyeget, vétózik. Most, meg előveszi Demeter Szilárdot. Ez a vég. A Kedves Vezető gusztustalan, latrinaszagú rendszerének is ez vége.
Szerző
Friss
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’
- Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
- ‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról