Connect with us

Banánköztársaság

A képviselők, akik „Kövér László kezében lesznek”

Megosztás

Kocsis Máté tegnap alig burkoltan Kövér Lászlóval fenyegette azokat a képviselőket, akik nem hajlandók asszisztálni a „parlament” nyitóülésén ahhoz, hogy a képviselők vita nélkül elfogadják a Nemzeti Választási Bizottság „tiszta választásokról” szóló beszámolóját. Kocsis szerint ezek a képviselők „Kövér László kezében lesznek”

Megosztás

Kocsis Máté tegnap alig burkoltan Kövér Lászlóval fenyegette azokat a képviselőket, akik nem hajlandók asszisztálni a „parlament” nyitóülésén ahhoz, hogy a képviselők vita nélkül elfogadják a Nemzeti Választási Bizottság „tiszta választásokról” szóló beszámolóját. Kocsis szerint ezek a képviselők „Kövér László kezében lesznek”, aki majd akkor engedi felesküdni őket, amikor kedve tartja – írta Hadházy Ákos, egy, a jó eséllyel „Kövér-kézbe” kerülők közül közösségi oldalán.

„Ezek a képviselők nem gyakorolhatják a választók bizalmából elnyert jogaikat és – miközben megválasztott képviselők – nem szólhatnak hozzá az Országgyűlésben, annak bizottságaiban, továbbá nem alakíthatnak frakciót, nem kapnak fizetést sem, akár hónapokon keresztül.

Néhány megjegyzés ehhez:

1) Ha Kövér László a parlamenti működés uraként visszaélésszerűen, önkényesen döntheti el, hogy mikortól gyakorolhatja egy képviselő a jogait, azzal végképp nyilvánvalóvá válik, hogy a parlamentarizmus nem működik, mert a házelnök önkényesen kijelölheti, hogy kit tekint a rendszer hivatalos ellenzékének. Ebben a felállásban azok lesznek rendszer hivatalos ellenzéke, akik készek üres pozíciókért, némi többletpénzért eljátszani, hogy működik a parlamentáris demokrácia Magyarországon.

A másik oldalon lesznek a rendszer hivatalos ellenzékének szerepét eljátszani nem akarók, akiket viszont simán meg lehet fosztani alapvető jogaiktól.

2) Ha így tenne, Kövér László maga bizonyítaná be, mennyire igaza van azoknak, akik nem mennek el a nyitóülésre, és hogy mennyire zavarja ez a Fideszt. Kíváncsi vagyok, Orbán „hivatalos ellenzéke” ebben az esetben hogyan viselkedik, kész-e szolidaritást vállalni a jogfosztottakkal és visszautasítani a korrumpálási technikákat, vagy – mint eddig tapasztaltam – diktatúrát kiáltanak, de közben röhögnek a megszerzett pozícióik birtokában azokon, akik nem hajlandók kollaborálni.

3) Kövér László, és a fideszes többség évek óta pénzzel édesgeti és zsarolja a képviselőket.

A jótanulók, a legitimálók a kasszához járulhatnak, a rossz tanulókat, a renitenseket pedig horribilis büntetésekkel sújtják, és próbálják elhallgattatni.

4) Ha Kövér László így tenne, természetesen alkotmányellenesen tenné, hiszen – igaz, egy elcsalt választáson, de – megválasztott képviselőt akadályozna meg a munkája végzésében. Egy megválasztott képviselő távol maradhat a nyitóüléstől akár politikai megfontolásból (hiszen nem hozzászólni választásokat legitimáló beszámolókhoz, mielőtt azokat elfogadják), de akár lelkiismereti vagy egészségügyi okból is, sőt, akár le is késheti a vonatot, lerobbanhat az autója is. Ilyen esetben akár a következő ülésnapon letehetné az adott képviselő az esküjét, ez jogában áll. Ám,

ha egy házelnök utána hónapokig nem engedi felesküdni, az nem más mint hivatali visszaélés, amire persze nem készült házszabályi szankció, hiszen ilyet épp ésszel egy parlamentáris demokráciában a parlament elnöke nem csinál – illetve ezeket a szabályokat is a fideszes kétharmad alkotta, és bármikor felülírhatja.

Ennyi erővel az Országgyűlési őrség, Kövér magánhadserege azt is megakadályozhatja fizikai erővel, hogy a megválasztott képviselőként bemenjünk az ülésterembe, miközben a mandátumunkat már átvettük.

5) A Fidesz frakcióvezetője azzal is fenyegette a nyitó ülést megtagadó képviselőket, hogy így nem kaphatnak busás extra jövedelemmel járó parlamenti díszpozíciókat (például bizottsági alelnök, parlamenti jegyző stb.). Na bumm!

Magára valamit is adó ellenzéki képviselő ilyet nem is fogad már el, hiszen ezek a titulusok nem visznek közelebb a hatalom, a kormány ellenőzéséhez, viszont elfogadásuk legitimálja azt.

Ne feledjük: a hibrid rezsimet csak valódi ellenzék győzheti le!”

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük