Connect with us

Ez a nap

A képviselők tegyenek hitet az európai értékek mellett

Bősz Anett
Megosztás

A Liberálisok ügyvivője az uniós tagság melletti elkötelezettség megerősítésére kéri a parlamentet.

Jogállami normák, demokratikus intézményrendszer

Bősz Anett – aki a Párbeszéd frakciójának tagja – csütörtökön nyújtotta be a Háznak az erről szóló politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslatát, ezt megelőző sajtótájékoztatóján pedig arról beszélt: célja, hogy a képviselők hitet tegyenek az európai értékek mellett.

A jogállami normák és a demokratikus intézményrendszer mellett érvelt. Értékelése szerint az elmúlt nyolc évben nemcsak ezek sérültek, hanem azok a struktúrák is, amelyek a jövő generáció számára teremthetnek stabil társadalmi létet. Ezek közé sorolta az oktatást, az egészségügyet és a szociális szférát.

Legyen kint a Parlamenten az uniós zászló

Az ellenzéki politikus egyúttal azt kérte a kormánytól, hogy tűzze ki az uniós zászlót a Parlament épületére, szimbolikusan is hitet téve az EU-hoz tartozás mellett.

Bősz Anett úgy vélte: ha Magyarország most kérné felvételét az unióba, akkor megtagadnák tőle a belépést.

A szivárványfrakció

Faggatták a Párbeszéd parlamenti munkájáról is. Egyfajta „mini szivárványfrakcióként” jellemezte a képviselőcsoportot, amelyet három párt képviselői alkotnak. Megállapodásuk szerint a Liberálisok képviseletében nem vonatkozik rá a frakciófegyelem, s rögzítették azt is, hogy egyéni képviselői indítványok formájában képviseli a Liberálisok álláspontját – ismertette.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük