Connect with us

Kerítésen innen

A keresztrejtvényes fideszes kerülhet az iskolafenntartó élére

Megosztás

Kucsák László lehet a Klebelsberg Központ egyik lehetséges vezetője. Korábban az ő fényképével volt tele egy kalendárium, amit 43 ezer példányban adtak ki. Közpénzből.

Vagy a szakember, vagy a fideszes

Lassan egy hónapja nincs elnöke az állami iskolafenntartónak, miután az eddigi vezető, Solti Péter megbízatása június végén lejárt. A Népszava úgy tudja, két név is felmerült, akik esélyesek lehetnek a posztra. Az egyik Hajnal Gabriella jelenlegi szakmai elnökhelyettes, a másik pedig Kucsák László, Pestszentlőrinc-Pestszentimre egykori fideszes országgyűlési képviselője.

Szakmai elnökhelyettes

Hajnal Gabriella tavaly óta tevékenykedik a KK szakmai elnökhelyetteseként, előtte egy budapesti középiskola igazgatója, valamint az Oktatási Vezetők Szakszervezetének (OVSZ) elnöke volt. Érdekvédőként többször bírálta a kormány oktatáspolitikáját, de egy, a lapnak adott későbbi interjúban már azt mondta, a jelenlegi tankerületi központokból és a Klebelsberg Központból álló fenntartói rendszerrel jó az irány.

30 milliós keresztrejtvény-hős

Kucsák 2010 óta volt a Fidesz egyéni országgyűlési képviselője. Az idei áprilisi választásokon azonban kikapott az MSZP-s Kunhalmi Ágnestől a XVIII. kerületben. Nem mellesleg ő az, akinek a fényképe 43 ezer darab kalendáriumban jelent meg, amelyet a 444 akkori cikke szerint Pestszentimre és Pestszentlőrinc önkormányzata adott ki közpénzből. Kucsák volt ráadásul a keresztrejtvény megfejtése is. Az MSZP akkor azt mondta, a kiadvány legalább 30 millió forintba került.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük