Connect with us

Kerítésen innen

Mi lesz velünk? Már a kertek alatt lopakodik az újabb gazdasági világválság

drogpénz
Megosztás

Jön, nem jön, ahány elemző, annyi válasz, de végül is nem árt készülni rá, hiszen 2008-ban is az volt a fő baj, hogy váratlanul érte a világot, ahogy az 1929-es gazdasági világválság is.

A jelek nem biztatóak

Tény, hogy ebben az évben erőteljes eladási láz uralkodik még a legnagyobb cégek fő részvényesei, és vezető munkatársai között is.

 „Az amerikai tőzsdéken jegyzett vállalatok bennfentesei – ilyenek a vezető beosztású alkalmazottak, igazgatók, osztályvezetők, illetve a legnagyobb részvényesek – augusztusban átlagosan napi 600 millió dollár értékben adtak el saját cégeik részvényeiből – írja a TrimTabs nevű elemzőcég adataira hivatkozva a CNNMoney. Augusztus idén már az ötödik olyan hónap volt az amerikai tőzsdéken, amikor a bennfentes eladások értéke meghaladta a 10 milliárd dollárt, ilyenre utoljára 2006-ban és 2007-ben volt példa, a globális pénzügyi válság kirobbanása előtt.

A bennfentesek tranzakcióit kiemelt figyelemmel szokták kísérni a befektetők. Az általános vélekedés szerint ugyanis a vezető tisztségviselők és nagyrészvényesek sokkal jobb rálátással rendelkeznek az adott cég várható teljesítményére, mint az átlagos befektető.”

-írja a napi.hu

Persze az eladás mértéke meg sem közelíti a 2007. évit, de ennek a piacokon azóta történt változások, például az amerikai részvénypiac kapitalizációjának megkétszereződése az oka, és nem a vészhelyzet súlya.

„De lehetnek más okok is a háttérben, adóoptimalizálás, s az is, hogy a bennfentesek csak az év bizonyos periódusaiban adhatnak el részvényeikből.”

-folytatódik az oldal cikke.

Azt, hogy mit hoz a jövő, persze mindenki csak megsaccolni tudja, nem árt lehetőségeinkhez képest minden helyzetre felkészülni, hiszen a „váratlan” történések száma még így is végtelen.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük