Connect with us

Budapesti hétköznapok

A kétfarkúak tavaszi (be)zsongása – Hajnali dühöngő

Megosztás

A népszerű nevükön kétfarkúak az évek során sikeresen küzdöttek fel magukat egyszerű viccpártból, a legutóbbi kutatások szerint  ország egyik legnépszerűbb pártjává

Megosztás

A népszerű nevükön „kétfarkúak” az évek során sikeresen küzdötték fel magukat egyszerű viccpártból a legutóbbi kutatások szerint az ország egyik legnépszerűbb pártjává és közben a humorukat sem vesztették el. A párt talán a budapesti XII. kerületben, ahol Pokorni Zoltán a polgármester, töri a legtöbb borsot a hatalom orra alá. Itt a párt elnökének, Kovács Gergelynek sikerült ugyanis bekerülni a közgyűlésbe. A párt legutóbbi posztjában éppen Pokornit támadta egy szemmel láthatóan túlárazott kerítés miatt.

Miből, mennyiért?

„Új rekord a XII. kerületi önkormányzat beruházásain: ennek a rozsdás trapézlemezekből épült kerítésnek, (lásd főképünk, a szerk.) amit ránézésre valami borsodi építkezésről hozhattak el ingyen, 238 000 forintba került métere. Legalábbis ez jön ki, ha a 30 millió forintos összköltséget elosztjuk a kerítés 126 méteres hosszával. Nyilván polgármester úr döntése, hogy hányszorosan árazzák túl a kerületben a dolgokat, de a 0-k száma az összegekben azért néha ránézésre is kicsit sok.
A kerület főutcáját díszítő, ám a hányástól nehezen megkülönböztethető építmény helyett építhettük volna például ezt a gyors keresés után talált legdrágább kerítést is,

kétfadku

Kép: fb

minek méterára 160 000 forint felépítéssel együtt és még akkor is maradt volna pénz erre a 10 milliós Rolexre.

kétfarku,

Ismét szívből gratulálunk!”

-fejeződik be a bejegyzés

Na igen, a kétfarkúak!

A kétfarkúak nemcsak ezzel a bejegyzéssel, de szinte minden cselekedetükkel ráéreztek arra, hogy mi is az a közösségi politizálás, hogy kell ezt helyben nemcsak hasznosan, de jól is lehet végezni. Gondoljunk csak a kátyúk beültetésére színes virágokkal, vagy a helyi buszvárók építésére, amiket ugyan rendre lebontatnak velük, nem egyszer bírói segédlettel, de valahogy az önkormányzati vezetők nem mintha az ilyen akciók után elgondolkodnának és kerülne egy-egy váró a lebontatottak helyére. Persze nincs mindenhol így, hiszen a hatalom sajátja nagyon sok esetben a pökhendiség.

Kapcsolódik

Szerző