A kicsi karácsonyra csak kaját kért, husikát 0 54

apa

A Magyar Hangban egy szívszorító írás jelent meg Tiborról, aki egyedül nevel két kisgyermeket, akik volt élettársa előző kapcsolatából születtek. Ma már a férfi a gyámjuk. Úgy szólítják, „apucika”.


Történetük akkor vált egyre szomorúbbá,

amikor az asztmával küzdő Roland „befulladt”, tehát hordania kellett orvoshoz és kórházba. Alighogy a hétéves Roland kigyógyult, az ötéves Danika betegedett meg, és vele kezdődött minden elölről. Tibor munkaadója, a vasgyár nem teketóriázott sokat, a hiányzások miatt elküldték. Egy családbarát ország, családbarát munkáltatója. A férfi ekkor az interneten kért segítséget, meglepte, mennyi támogatást kapott:

“Egy szimpatikus hölgy különösen sokat segített. Megkérdeztem tőle, megadhatom-e maguknak a nevét, de ő azt mondta, hogy inkább szeretne névtelen maradni. Főtt ételt hozott, meg játékokat, ruhákat “

Így sikerült a gyerkőcöknek igazán emlékezetessé tenni a múlt évi karácsonyt, talán még sohasem volt ilyen szép a közös ünnepük:

“A kicsi egyszerűen csak kaját kért. Azt mondta, nem baj, ha nincs játék, csak legyen étel. Husikát, azt szeretett volna.” /…../ “Nagyon szép fájuk volt a gyerekeknek. Igazi, nem mű. Tegnap dobtuk ki.”

Tibor most egy üzletlánc parkolójában dolgozik.

A nagy csepeli összefogás eredményeként ugyanis karácsonyra munkát is szereztek neki. Meg rezsót és mikrohullámú sütőt is:

“Sajnálom, hogy ebben a kis lyukban vagyunk. Tegnap ki akartam vinni őket hógolyózni, de nem mertem. Mert ha megfáznak, akkor itthon kell maradni velük, és akkor megint ugrik a munka.”

A férfi szomorúan mesélte, volt már alkalom, hogy nagyon mélyen volt. Annyira, hogy elment koldulni is. Most is sokat nélkülözik, és bizony nem tagadja, volt, hogy nem tudott mit adni, enni a gyerekeknek. Mindent megtett, ami tőle telt, hogy a kis család együtt maradjon:

“Aztán heti kétszer szoktam vérplazmát leadni. Abból bevásárolok, hogy hosszú időre elég legyen. Az embert persze ez lenyomja, legyengíti, fáradékony leszek tőle. De mindent megteszek, csak ne kerüljenek intézetbe. Vagy még a közelébe se.”

Tiborék rövid távú terve egy csepeli albérlet.

Már találtak is egyet, az „adománylavina” során került a látóterükbe. Csak nem tudnak kifizetni előre háromhavi kauciót. Összesen 150 ezer forintról lenne szó. Amikor ez a pénz szóba kerül, Tibor vagy a fejét fogja, vagy a munkásszálló elképesztő belmagasságú szobájának plafonja felé néz:

“Fedélnélküliként átéltem, milyen, amikor csak egy szelet kenyeret kapok, és annak is örülnöm kell.

Most munkásszállón lakik a gyerekekkel, ez ad egy kis biztonságot a számukra. Korábban előfordult, hogy mentek kerületről, kerületre, albérletről, albérletbe. Szállóról, szállóra. A hajléktalan szálló körülményeit nehezen elviselhetőnek tartotta Tibor, sok a szabály, és “egyben” vannak az emberek, gyakorlatilag nincs egy csepp élettere sem az embernek:

“Itt megválogathatja az ember kivel beszélget. De ott nem. Ott annyira egybe vagyunk tolva.”

Persze a munkásszálló sem igazi megoldás, főleg a két gyerekkel. Tibor sorolta a nehézségeket:

“Az élet maga. Ez a közös lét. Rendes ugyan nagyon a tulaj és a gondnok, de hát attól még a fürdő és a vécé közös, és be is kell tartani a szabályokat.” /…/ “És csak őket sajnálom, hogy be vannak ide zárva. Elvesztik teljesen a gyerekkorukat.

Emberfelettinek mondható, amit a férfi megtesz a kis családért.

Hétköznapokon hajnali fél ötkor indulnak, álmukban Tibor felöltözteti a fiúkat, elviszi őket az óvodába, iskolába, majd elmegy dolgozni, délután négyig:

“Néha kivagyok idegileg, mert nehéz azért a két fiúval, de boldogságot és örömet is legalább ennyit adnak. Nem tudom, meddig fogom bírni egy fizetésből, mert ahogy nőnek, úgy lesznek egyre igényesebbek. Hát, ez az élet.”

Embersors, Magyarország 2019.

Sajnos Tibor nincs egyedül, hisz’ az országban százezrek élnek nyomorban, kilátástalan élethelyzetben. Segítségre, támogatásra a “hivataltól” nem számíthatnak, a hatalom a szegény emberektől fél, mint a leprástól, a Fidesz potentátjai számára a csórók Magyarországa nem létezik. Tibor és a hozzá hasonló élethelyzetű családok számára mindennap küzdelem a fennmaradásért. A gyermekek így nőnek fel, többségüknek esélye sincs arra, hogy kitörjön a nyomorból.


Sorsuk, már a születésükkor eldőlt. Napjainkban olyan társadalomban élünk, ahol “mindenki annyit ér, amennyije van”, a szegényeknek nincs becsületük, megtűrt páriaként élnek saját hazájukban. Őket nem védi meg Orbán, a kiközösítés a részük. Mindezt egy olyan országban kénytelenek elszenvedni, amelynek – legalábbis ők így mondják–keresztény kormánya van. Ha ez a kereszténység, akkor igencsak tévúton járunk.

/A riport teljes szövege, a Magyar Hang, 2019. január 11-17, számában olvasható el./

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

orban

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Nem a szocik, nem a dksok, momentumosok, liberálisok, párbeszédesek, jobbikosok. Vagy a bevándorlás …

szaj

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Szép dolog, ha egy közszolga a szívén viseli az őt megválasztók adatainak szakszerű …

Orban

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Ha már megspendíroztuk Orbánnak, hogy felköltözhessen a Várba, akkor azt ki kell használnia. …

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Pár napja beszámoltunk arról, hogy a Velencén úgy találták mainak és menőnek a …

Pin It on Pinterest