A kiskunfélegyházi fideszeseket hidegen hagyja Bayer b@zdmege, de Nagy Blanka takarodjon…. 0 18

hallgass

Elnézést Kiskunfélegyháza lakosaitól az általánosításért, nem mindannyian tehetnek arról, hogy a helyi gimnázium vezetése és a városban működő Fidelitas “hírbe hozta” saját pátriáját. Pontosan azt tették a várossal, amit Orbán és társai tesznek az országgal.

A káromkodás illiberalizmusa

Bizony kérem, nem mindegy, hogy kit ragad el az indulat – legalábbis Fidelitas-értékrend szerint. Ha az illető egy gimnazista lány, aki beszéde hevében trágár, azt ki kell rúgni az iskolából, “felnégyelni” és a vár fokára tűzni. Ám, ha párttárs az illető, főleg 5-ös számú tagkönyvvel rendelkező, az mondhat ocsmányságot higgadt fővel, előre kitervelt módon a tévé képernyőjén, ahányszor csak adásba kerül. Mert csak és jó napot!

Bayer: A “Szelid motorosok” egy sz@r! – igazi ’68-as ótvaros, szemét, libsi világkép…

Bayer Zsolt Önről, ha tüntet, vagy szimpatizáns: őrjöngő, felakasztással fenyegető, törő-zúzó szar lumpenproli, soros-csicska ….

Mint arról beszámoltunk,  Nagy Blanka, a tüntetéseken felszólaló 19 éves diáklány “retorikai stílusa” kiverte a Fidelitas-biztosítékot.

A gimnazista Nagy Blanka egy kecskeméti tüntetésen elmondott dühös beszéddel hívta fel magára a figyelmet még decemberben. Többek között azt mondta, hogy:

  • „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”
  • „Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

Tanulja meg a “büdös kölök”….

A helyi ifi-fideszesek hajtűiket elhagyva háborodtak fel:

“A Mórás diák vulgáris, kulturálatlan stílusa méltatlan Félegyháza patinás iskolájának hírnevéhez. A Fidelitas kiskunfélegyházi csoportjának közleménye Nagy Blanka, a Móra Ferenc Gimnázium tanulójának megnyilvánulásai kapcsán. A Fidelitas kiskunfélegyházi csoportja elítéli Nagy Blanka, a Móra Ferenc Gimnázium tanulójának elmúlt időszakban tanúsított megnyilvánulásait.

Kiskunfélegyháza népszerű gimnáziumának tanulója az utóbbi időben olyan trágár, obszcén hangnemben nyilvánul meg, amely méltatlan a Móra Ferenc Gimnázium értékrendjéhez, szellemiségéhez, és elfogadhatatlan a félegyházi fiatalok számára is! A nagy múltú Móra Ferenc Gimnáziumban több olyan jeles személyiség is tanult, akik vitték Kiskunfélegyháza városának jó hírét szerte az országba. Nagy Blanka kulturálatlan megnyilvánulásai nem méltók a Móra Ferenc nevével fémjelzett gimnázium diákjához.

Fontosnak tartjuk, hogy a félegyházi és a környező települések fiataljai egy mindenki számára elismert intézményben tanuljanak. A Móra Ferenc Gimnázium megítélését Nagy Blanka tanuló az utóbbi időben jelentősen megcsorbította. Nagy Blanka trágár, vulgáris, obszcén megnyilvánulásait, valamint kulturálatlan viselkedését elutasítjuk, azt minden jó érzésű ember nevében elítéljük.

Fidelitas
kiskunfélegyházi csoportja”

Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája

Facebook-oldalán még a gimnazista lány beszéde után nem sokkal azt írta:

Nagy Blanka a Móra Ferenc Gimnázium tanulója. Dédapám büszke lenne rá:)

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 − négy =

Most Popular Topics

Editor Picks

Megosztás