Connect with us

Kerítésen innen

A Klauzál téri piac, mint mulató? „A „Fidesz” csak időlegesen állt el a szándékától ….”

klauzal
Megosztás

Odáig megvan, hogy a Fidesz-vezette Erzsébetváros közpénz-milliókért – pontosabban 1.700. 000.000 – rendbe tette a Klauzál téri piac épületét. Hurrrá, ez dicséretes! Nem sokat vártak új ötletükkel, nemrég olyan módosítási javaslattal álltak elő, amely lehetővé tette volna, hogy akár éjfélig nyitva tartó, éjszakai szórakozóhely nyílhasson a piac területén. Hétfői összeröffenésükön ideiglenesen visszavonták a lakossági felháborodásnak engedve.

Ha már bulinegyed, akkor legyen kövér…?

a környéken élők nem nyugodtak meg, továbbra is tartanak attól, hogy, ha kevéssé megy a répa, retek, mogyoró, meg a többi ínyencség, akkor szórakozóhellyé válhat a piac. Olyannyira, hogy van, aki aláírásgyűjtésbe kezd. Mindez jól mutatja, mára sem ért véget a csarnok kálváriája.

2015-ben még úgy tűnt, hogy rendeződik végre a nagy múltú csarnok sorsa. Addigra ugyanis mintegy 1,7 milliárd forintos fejlesztések nyomán teljesen megújult a lepusztult épület. Csakhogy a csillogó-villogó csarnokba továbbra sem sikerült életet lehelni: kereskedő sem akadt elég, vevőkből pedig még kevesebb volt. A kiskereskedők szerint a fő baj az volt: Erzsébetváros – részben épp az önkormányzat engedékenysége nyomán – a bulinegyeddé vált, a környékről a régi lakók közül sokan elköltöztek, a lakásszállodákba érkező, jobbára fiatal turisták pedig nem vevők a piaci portékára.

Az egyik árus így vélekedett:

A bulinegyed kinyírta a piacot mielőtt az újra beindulhatott volna

A milliárdos felújítás sem sikerült tökéletesen

Az árusok szerint a fűtési rendszert gatyába kell rázni, a felújításnál ugyanis hiba csúszhatott a tervekbe, a téli hónapokban előfordult, hogy míg a felső szinten kellemes meleg volt, addig lent, a kiskereskedők standjánál nulla fokot mértek.

Ki a kiszemelt „csókos”?

Mindezek után a vásárcsarnok árusai és vevői meglepődve értesülhettek decemberben arról: az önkormányzat egy rendkívüli testületi ülésen döntött több piaci helyiség bérbeadásáról. Egy olyan fővárosi vállalkozás is bérbe vett több üzlethelyiséget a csarnokban, amely egy nagyobb, szórakozóhelyeket, éttermeket is üzemeltető céghálózathoz kapcsolódik. Az önkormányzat pénzügyi és kerületfejlesztési bizottság hétfői ülésére pedig már egy olyan beadvány került, amelyből az derül ki: az önkormányzat azonnali hatállyal úgy módosítaná a piac működési szabályzatát, hogy rendezvények idején a csarnok teljes területén lehessen italt árulni.

Ez a módosítás megágyazott volna a szórakozóhely-nyitásnak. Az önkormányzat egy szórakozóhelyeket is üzemeltető vállalkozáscsoport beköltözésének az útját akarta egyengetni

– vélekedett Szücs Balázs, a Párbeszéd önkormányzati képviselője, aki szerint a várható lakossági tiltakozások miatt vonta vissza ezt a beadványt a kerület.

A „Fidesz” csak időlegesen állt el a szándékától

Csakhogy Szücs Balázs szerint a történet ezzel nem ért véget, úgy véli, a „Fidesz” csak időlegesen állt el a szándékától. Épp ezért a képviselő most aláírásgyűjtést indít, hogy a csarnok földszintjén továbbra se lehessen alkoholt fogyasztani se nyitvatartási időben, se azon túl, illetve az önkormányzat kezdjen egyeztetést a bérlőkkel és a kerületi lakossággal a vásárcsarnok jövőjéről.

Már megint a „nép” értette félre…..

A nepszava.hu kérdésére az önkormányzat úgy reagált: szerintük az üzemeltetési rend módosítás nem adott volna lehetőséget éjszakai szórakozóhely kialakítására, az önkormányzat célja továbbra is

„a piaci funkciók megtartása.”

Az önkormányzat még a hétfői indítvány előtt, lapunknak írt levelében nem szórakozóhelyekről, hanem

„gasztro jellegű üzletek”

kialakításáról tett említést. Az önkormányzat leszögezte:

a piacnak és a kerületnek közös célja, hogy a csarnok a piaci jellege mellett gasztronómiai közösséggé, kulturális térré alakuljon.

Sok állítás, egy tagadás. Eldönthetetlen, egyelőre. Pár hónap múlva úgyis kiderül, hogy nyílik-e kaszinó, vagy afféle a Klauzál csarnokban. Hiszen egy ilyen helynek kell a reklám! Tehát folyt.köv.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Gacsal Ádám

    2021.07.07 11:28 at 11:28

    A SPAR is alaposan elrontotta a felújítását, mert a régi sokkal-sokkal jobb volt!! Össze sem lehet hasonlítani a kettőt! A SPAR úgy néz ki visszafejlesztette a zöldség eladását, szánalmasan kevés, drága és gyenge minőségű árúja van! Kisebb helyen van, szűkebb, a sorok keskenyebbek, az emberek egyáltalán nem szívesen járnak oda! Én a felújítás előttig nyitás (illetve az előtte levő Kaiserstől való váltás óta) óta oda jártam vásárolni, de utána hamar átszoktam a Corvin Sparba, mert az SOKKAL jobb! A Csarnok őstermelőkkel való belakása pedig egyértelműen azért nem történt meg, mert drága helypénzért nem jönnek, csak a „zsíros”-őstermelők, akik rohadás drágán árusítanak, ráadásul itt laknak Érden, Pomázon, Szentendrén, Szigetszentmiklóson a gazdag negyedben… egy csarnokba nem csak friss zöldség és gyümölcs kell, hanem a szomszédos zöldséges üzleteknél és a Spar kínálatánál OLCSÓBB!! Csak akkor várható el, hogy tőlük vásároljanak! Mert ha nem vásárolnak tőlük, akkor legközelebb nem fognak eljönni!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük