Connect with us

Banánköztársaság

A „Konyhafőnök” margójára – Normálisak vagytok?

harcsa
Megosztás

Tudom én, a shownak menni kell. Persze, talán nem minden áron – és ezt értsük szó szerint. A Konyhafőnök minden idők egyik szociálisan legérzéketlenebb műsora.

Az ingyenkonyhák népe

Ennek az országnak a legfőbb gondja, hogy az elszegényedés már a tömeges éhezésnél tart. Kiváló civilszervezetek ügyködnek az éhség rémének megfékezésén. Munkájuk egyre hősiesebb és egyben egyre reménytelenebb is. Hiába a rengeteg ingyenes ételosztás, a sorok ahelyett, hogy rövidülnének egyre hosszabbak. Aki nem érti, hogy lehet ez, annak eláruljuk: ma már nem csak a fedél nélkül az utcán élők állnak be a sorba, hanem nagyon sok éhező kisnyugdíjas, kiskeresetű család is. Azok, akiknek úgy, ahogy és ki tudja meddig, de még van fedél a fejük felett, ám egyre reménytelenebb a helyzetük.

És akkor itt ez a Konyhafőnök

Ebbe a már-már armageddon-szerű létezésbe csapódott bele a maga szürreális és pofátlan módján a „Konyhafőnök” realitynek hirdetett műsora. Aki nem tudná, miről van szó, annak röviden csak annyit, hogy a műsorba jelentkezők közül a végén valaki megnyeri a 10.000.000-ás fődíjat, addig azonban, el kell viselniük a háromtagú zsűritag szándékos szemétkedését. A grémium: Rácz Jenő és  Sárközi Ákos Michelin-csillagos konyhafőnökök, akik kiválóak a saját szakmájukban, de színésznek csapnivalók, így általában rosszul hozzák a rájuk osztott karaktereket, hiszen azok a licenctulajdonos elvárása szerint nagyon összetett személyiségek. Olyan mentorok, akik oroszlánként küzdenek a saját versenyzőikért, és hatalmasakat harapnak az ellenfél favoritjaiba. A mi két mentorunk azonban beéri az olykor ízléstelen, pitlák kis beszólongatásokkal. Mindezeknek éppen az ellenkezője a játékmester Fördős Zé, a híres és hírneves gasztroblogger, aki kamera elé termett, csak sajnos kb. a harmadik évadtól kezdve, már szinte semmi mást nem csinál, mint a jól bevált manírjaival építgeti a saját szobrát.

A zsűri tehát kérges tenyérrel simogat és pofoz, olykor mindkettőt túlzásba is viszi. Természetesen itt is meg vannak a liblingek, és ne feledjük, semmi sem véletlen, ahogy egyik realityben sem. Ebben a műfajban a dolgok patikamérlegen kimért kattintás-barát anyagok, hiszen mindennek azt kell szolgálnia, hogy eszedbe ne jusson, nemcsak csatornát váltani, de gondolkozni sem. Ha innen nézzük, nagyon sikeres a műsor, hiszen ha nem így lenne, már cikkek sora szólna arról az elképesztő élelmiszer-herdálásról, ami ebben a műsorban megy.

Kapitális harcsa a szemétdombra

Az egyik adásban egy kb. 20-30 kilós óriás harcsát kellett, na nem feldolgozni, á dehogy, egy-egy cirka félkilós szeletet elég volt felhasználni, a többi kuka! – de volt hasonló eset libával, és más szárnyasokkal is. Ami élelmiszeralapanyag ebben a műsorban kárba megy, abból nem egy éhező család lakhatna jól, hanem nagyon sok.

Én lennék a legboldogabb, ha cikk megjelenése után érkezne hozzánk egy helyreigazítási kérelem a csatornától, amiben arról számolnak be, hogy a fel nem dolgozott alapanyagokat már eddig is felajánlották valamelyik ingyenkonyhának, de már azzal is beérném, ha arról tudósítanának, hogy ezután így tesznek.

Végezetül húzzuk alá még egyszer: ízléstelen dolog provokálni, úgy az éhezőket, mint a segítőiket és ez esetben nem elfogadható a máskor legitim válasz, hogy :

„Ha nem tetszik, válts csatornát, nem kötelező nézni”

ugyanis akár nézzük, akár nem, az a rengeteg minőségi alapanyag mind a szemétben landol.

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Dr Fodor Sándorné

    2019.05.16 18:12 at 18:12

    A melltartó pushap – os?

  2. Pingback: A Konyhafőnök-győztes Agárdon nyitott street food-bisztrót - Kóstolj bele, ha arra jársz! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük