Connect with us

Ez a nap

A kormány a migráció miatt ismét válsághelyzetet hirdet

Megosztás

A biztonságra és határvédelemre hivatkozva, a kormány meghosszabbítja a Magyarország egész területére elrendelt, tömeges bevándorlás miatt meghirdetett válsághelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön.

Változatlanul szükség van a határvédelemre

A közlemény szerint az erről szóló kormányrendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

Azt írták: az illegális határátlépési kísérletek továbbra is folyamatosak, csak az idén már 7 ezren próbálkoztak, ezért szükség van a határvédelemre. Közölték továbbá: Szerbiában már kritikus a helyzet a migránsok miatt, Bosznia-Hercegovinában is több ezren, Görögországban nagyjából 30 ezren vannak, és újabb tömegek érkeznek. Ők a balkáni útvonalon akarnak Európa belsejébe jutni. Jelezték: a kerítés és a határvédelem nélkül Magyarország ismét a bevándorlás egyik főútvonala lenne, ahogy a 2015-ös migránsválság idején.

Emlékeztettek arra: az intézkedés speciális jogosítványokat ad az állami, rendvédelmi szerveknek, így garantálható, hogy továbbra is a lehető leghatékonyabban léphessenek fel az illegális bevándorlókkal szemben az országhatár mentén és az ország területén. A rendőrség az ország területén is folyamatosan rendszeresen azonosít illegális migránsokat, akiket visszaszállít a határkerítéshez – olvasható a közleményben.

A kormány szerint a civilekhez az EU önti a pénzt

Közölték: Magyarország saját erejéből 2015 óta összesen 504 milliárd forintot fordított a határvédelemre, és továbbra is felháborítónak tartják, hogy a távozó Európai Bizottság a határvédelemre fordított kiadások alig több mint egy százalékát térítené meg Magyarországnak, miközben az „Európa biztonságát veszélyeztető, bevándorlásszervező” civil szervezetekhez (ngo-khoz) öntik a pénzt”.

Hangsúlyozták, hogy a magyar kormány az olasz kormánycsere miatt figyelemmel követi az Afrika és Olaszország közötti migrációs útvonal alakulását is, mert ha az új baloldali olasz kormány megnyitja a kikötőket, „még súlyosabb migrációs válság lesz Európában”.

A migrációs válsághelyzetet 2016 márciusában hirdette ki a kormány. Azóta folyamatosan fenntartották az intézkedést.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük