Connect with us

Ez a nap

A kormány által beígért béremelés csak mézesmadzag

műtét
Megosztás

Jól hangzó ígéretet tett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az egészségügyi szakdolgozók béremelésével kapcsolatban. Ez azonban nem más, mint üres ígérgetés és a szokásos kormányzati mézesmadzag húzgálása.

Látszatintézkedések helyett valódi megoldásokat!

Dr. László Imre országgyűlési képviselő, egészségügyi szakpolitikus, volt kórházigazgató a Demokratikus Koalíció nevében követeli, hogy hangzatos látszatintézkedések helyett végre valódi megoldásokat nyújtsanak az egészségügyben dolgozóknak!

A kormány nagy csinnadrattával bejelentett intézkedéseivel szemben, a valóság az, hogy az egészségügyben dolgozók iszonyatos mennyiségű túlórát vállalnak, embertelen munkát végeznek, és jelentős részüknek a bére még így sem éri el a bérminimumot.

A munkaerőhiány egyre aggasztóbb, a betegek, a kórházak, az ápolók, asszisztensek, és más egészségügyi dolgozók léte hajszálon függ. Hiába gondolja a kormány, hogy az a nagyobb  hazafi, aki hangzatosabb ígéretekkel tud kecsegtetni. Az európai magyarok valódi figyelmet és megoldásokat követelnek a magyar egészségügynek és az ott dolgozóknak, akik minden nap a lelküket kiteszik egy omladozó, vállalhatatlan rendszerben.

 

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Smid Tibor

    2019.08.03 15:44 at 15:44

    Nem azt mondom, hogy csinálják meg azt amit a román kormány, hogy megduplazza a fizetéseket, de egy 50%-os emelést adhatna!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük