Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony Gergely sikeresen lenyomta a kormány torkán Budapest feltételeit

stadion
Megosztás

A december 30-án este megjelent 1819/2019. számú kormányhatározat üdvözli, hogy a fővárosi közgyűlés egyhangúlag támogatta a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését és az atlétikai központ megvalósítását.

December 30-án este 9 óra után jelent meg az a kormányhatározat,

amely helyben hagyja a főváros az atlétikai stadion megépítésére vonatkozó feltételeit.

A határozatra várva Karácsony Gergely főpolgármester december 26-án azt mondta a Hírklikknek Orbán Viktor miniszterelnök ígéreteiről,

Csak akkor hiszem el, ha kormányhatározatban látom, amit mondott. Most például, amikor mi itt beszélgetünk, még nem jött ki az a kormányhatározat, ami az atlétikai világbajnokság megrendezéhez kapcsolódó fővárosi feltételek teljesítéséről szól. És ha ez nem születik meg december 31-ig, akkor nem lesz atlétikai világbajnokság. Én szóltam. És ehhez tartom is magam.

A fővárosi közgyűlés által megszavazott feltételek egybeesnek a kormány szándékaival, ezért ezeket

„elfogadja és támogatólag megerősíti”.

A kormány felkéri Budapest főpolgármesterét,

a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost mint a szervezőbizottság elnökét és a Világbajnokság előkészítésének és megvalósításának kormányzati felelősét, valamint a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét, hogy közös levélben tájékoztassák a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget a 2023. évi IAAF Atlétikai Világbajnokság megrendezéséhez szükséges támogatás meglétéről és az atlétikai központ megvalósításáról.

„Körözés útján” elfogadott határozat

A december 30-i keltű határozat nem feltétlenül azt jelenti, hogy a kormány összeült az év utolsó napjaiban. Körözés útján is elfogadhatnak határozatokat, sőt a miniszterelnököt előre fel is hatalmazhatják ilyenek kiadására. Hétfő este a Magyar Közlönynek három száma jelent meg 571 oldalon, egyebek mellett összesen 12 kormányrendelettel és 8 kormányhatározattal.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük