Connect with us

Blogbazár

A kormány Jézuskája

Megosztás

A karácsonyi készülődés roppant strapás. A nagytakarítás még csak hagyján, de keresztkérdésekkel kitapogatni, minek örülnének a szeretteid, az már bonyolult feladat. Az sem könnyebb, hogy jól elhelyezett célzásokkal rávezesd őket, neked mit válasszanak. A gyerekeknél és a kormányoknál egyszerűbb a helyzet: ők simán megmondják, mit akarnak.

fidesz
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

A nagy csapat

Az elnök az a Varga István, aki fideszes képviselőként a nőknél sem tűrte meg a lazaságot: a családon belüli erőszak vitájában kinyilvánította, hogy nem esne le a pofon, ha „mindenki megszülné a két-három-négy gyermekét”, és csak utána jönne az a híres női önmegvalósítás. Személye garancia a nemzeti hagyományok képviseletére is. 2010 végén így indokolta az Alaptörvény szükségességét: „Azért kell új alkotmány, mert amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr letette az esküt, akkor ugyanezen a napon, 1205-ben II. Andrást királlyá koronázták, II. Andráshoz pedig az Aranybulla fűződik.” Lesz itt ismeretterjesztés, kérem!
Az egyik kurátor, Bajkai István az Orbán-család ügyvédjéből lett fideszes képviselő, tehát ő is teljesen független, a szakmai főnök Liszkay Gáborról, Orbán és Mészáros hű emberéről nem is beszélve.
Ha már a kormány ilyen szép ajándékot kap a Jézuskától, nem feledkezhet meg rólunk sem, ha mi nem is voltunk mind jók. A hű polgárok nemcsak nemes arcélű Orbán-mellszobrokat tehetnek a fa alá, hanem mellé Semjén Zsolt új kötetét is. A KDNP honlapjáról kiderül, hogy „a pragmatikus és sikeres politikus korunk egy figyelemre méltó, eredeti gondolkodója.” (Igenis Semjén Zsoltról van szó, ne tessék hülyéket kérdezni.) A KDNP pedig „az európai politikai színtér megkerülhetetlen tényezője”, ami ilyen figyelemre méltó gondolkodó vezetésével nem is lehet másképp.

A vidék a lényeg?

Remélem, sem a „megkerülhetetlen” KDNP-s kistestvér, sem még megkerülhetetlenebb nagy testvére nem nyafizik majd, hogy hiányzik a karácsonyi csomagjukból a Népszava, az Index, az RTL és a Klubrádió. A vidék a lényeg, az a nyerő pálya, ott pedig besöpörték a megyei lapokat, a Szabad Földet, az egyetlen országosan terjeszthető ingyenújságot, a második legnagyobb bulvárlapot, a királyi tévé mellé más tévéket és rádiókat is. Bezárták a falut a nagy nemzeti süketszobába: rossz hír oda be nem hallatszik. De ahogy elkapattuk a haszontalan testvérpárt, ki tudja, mit kérnek majd a nyuszitól!

Kapcsolódó

Már Fábry is a kormánymédiát ekézi: három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van ….

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük